Otthon / Egyéb / Mozi és sminkszoba is került Novák Katalin 278 millióért felújított elnöki rezidenciájába

Mozi és sminkszoba is került Novák Katalin 278 millióért felújított elnöki rezidenciájába

278 millió forintért újították fel a Budapest XII. kerületében található, állami tulajdonban lévő köztársasági elnöki rezidenciát Novák Katalin beköltözése előtt – értesült az Rtl.hu.

A lap birtokába került szerződés szerint a felújításra az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a szintén állami tulajdonban lévő Kiving Kft.-vel szerződött. A kivitelezés áfa nélkül 184 millió forintba került, az eszközbeszerzésre pedig 35 milliót fordítottak. Ezen felül képeztek egy 10,9 millió forintos tartalékkeretet is, amelyet indokolt esetben lehetett lehívni.

A szerződés szerint megújult a rezidencia alagsorában található moziszoba: vettek új eszközöket, kialakították a megfelelő elektromos hálózatot, a mennyezetre projektor, hangáteresztő vetítővászon került, illetve még egy borhűtőt is tettek a beépített tölgyszekrénybe.

A megállapodás alapján létrehoztak egy kisebb sminkszobát is 375 ezer forintért, illetve kialakítottak egy hangszigetelt zeneszobát is.

A portál azt írja, emellett az épület több pontján is megújult a burkolat, a ház mellett a kert egy részét is rendbe tették, és  építettek például egy kutyakennelt, a korábbi játszóteret pedig elbontották.

Az Rtl.hu megkérdezte Novák Katalin hivatalát, hogy miért volt szükség erre a helyiségre, de többszöri megkeresésükre sem kaptak választ. A zeneszoba létét azonban nem cáfolták.

 

alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a 11 százalékos bérfejlesztésükről

A szakszervezeti elnök közölte ezt egy nappal azután, hogy a Belügyminisztériumban sztrájktárgyalást tartottak ágazati érdekvédők. …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: