Orbánék Dél-Somogyban csak belerúgtak egyet a munkanélküliekbe

Az Orbán és dél-somogyi csicskája, Szászfalvi László semmit sem tett a válság miatt munkájukat elvesztő, nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére. Orbán és fideszes bábjai azt hazudják, senkit nem hagynak az út szélén, de valójában úgy gondolják, akinek nincsen semmije, az annyit is ér. Ez bizonyosodott be sajnos akkor is, amikor …

Tovább...

Horvátországban nyitnak az edzőtermek, és az állam besegít a bezárt üzletek dolgozóinak is

Horvátországban szigorú járványügyi intézkedések mellett hétfőtől kinyithatnak az edzőtermek, a kaszinók, a fogadóirodák, a nyelviskolák és a különböző műhelyek, valamint engedélyezik a kávézók számára italok árusítását elvitelre – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, a kabinet ülését követően. Hozzátette: az intézkedések március 1-jéig lesznek érvényben, a vállalkozók pedig februárra megkapják …

Tovább...

Több mint 44 milliárdot fizet a kormány a Superbike motorversenyekért

Legfeljebb 123 millió eurót, mintegy 44 milliárd forintot szán a kormány, hogy Superbike versenyek legyenek a hajdúnánási MotoGP pályán 2023 és 2032 között, derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából. A kormányhatározat szerint a versenysorozatot szervező Dorna nevű céget 2023-ban 9,9 millió euró, 2024-ben 10,4 millió euró, 2025-ben 10,9 millió euró, 2026-ban 11,4 millió euró, 2027-ben …

Tovább...

Több mint százmillióba kerülhet évente a nagykanizsaiaknak Mészáros sportközpontja

15 milliárdba kerül felépíteni, évi több mint 100 milliót visz el a fenntartása, ráadásul teljesen felesleges. Azt, hogy Nagykanizsa fideszes polgármestere miért hagyta megépíteni megválaszolja, hogy Mészáros Lőrinc volt a kivitelező. A városi ellenzék jogosan véli úgy, hogy a magas költségekkel fenntartott aréna nem csupán drága, de kihasználatlan is lesz. Mindeközben Balogh László polgármester …

Tovább...

Megjött a WHO válasza: szerintük 65 év felett is használható az AstraZeneca vakcinája

A WHO szakértői bizottsága 65 év felettieknek is ajánlja az AstroZeneca vakcináját. Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni védőoltás előnyei lényegesebbek, mint bármilyen kockázat, és ajánlható széleskörű felhasználásra, így a 65 év felettiek immunizálására is – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői bizottsága. Az …

Tovább...

Az EU megunta az Orbán-rendszer korrupcióját

Gyöngyösi Márton, jobbikos EP-képviselő szerint borítékolható, hogy Orbánék ismét heves sorosozásba kezdenek, miután az Európai Bizottság megelégelte, hogy a magyar embereknek küldött pénzt folyton a miniszterelnök haverjai és rokonai vágják zsebre.  Egy dokumentum alapján Brüsszel addig nem biztosítana uniós pénzt, amíg a kormány nem számolja fel a korrupciót. Európa egyik legkorruptabb országában …

Tovább...

Matolcsy György szerint banktitok, hogyan tudott Varga Judit 8 millióra 192 millió hitelt felvenni

“Varga Judit igazságügyminiszter és férje, Magyar Péter 200 millió forintért vásárolt öt ingatlant a XII. kerület Kútvölgy városrészében, és ehhez 192 millió forint bankhitelt vettek fel. Elvileg a Magyar Nemzeti Bank szabályai erre nem adnak lehetőséget kivéve, ha volt valamilyen pótfedezet. Ezzel együtt is szokatlan, majdhogynem elképzelhetetlen ekkora összegű ingatlanra, …

Tovább...

Orbán Viktor valamire készül, átcsoportosított több mint 155 milliárd forintot

A Magyar Közlöny legfrissebb, kedd éjszaka megjelent számában szerepel egy rövid indoklású kormányhatározat a Beruházási Alap létrehozásáról, valamint fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról. A miniszterelnök azonnali hatállyal 155 715 503 879 forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a 2021-es költségvetésből. A Beruházási Alap a Gazdaságvédelmi Alapon belül jön létre, de hogy mi a pontos …

Tovább...

20 ezer ügyfelet hibásan tájékoztatott, 40 millióra bírságolták a CIB Bankot

A jegybank 40 millió forint bírságot szabott ki a CIB Bankra hibás ügyféltájékoztatás és felügyeleti adatszolgáltatási hiányosságok miatt.    A MNB szerdai közleményében kiemelték: a feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését. A hitelintézet 2018-ban 20 ezer ügyfél részére hibás utólagos tájékoztatást küldött például a termékköltségekről, a nettó hozamról és …

Tovább...

A Jobbik feljelentette Orbán Viktort rémhírterjesztésért

A keresztény-szociális párt friss sajtóközleményében számolt be arról, hogy rémhírterjesztésért feljelentették a miniszterelnököt. Mint írják, “a felelőtlen Orbán-kormány névadó kormányfője a minap arról hadovált, hogy az állampolgár majd az oltópontokon szembesül azzal az alapvető információval, hogy melyik vakcinával fogják beoltani, ha meg nem teszik, irány a sor vége – „majd értesítjük”. A kijelentés nemcsak érzéketlen …

Tovább...
Close