Otthon / Tag Archives: emberölés

Tag Archives: emberölés

Nyakon szúrta volt barátnőjét

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. január 3-án 19 óra 45 perc körül egy férfi, volt barátnője XI. kerületi Menyecske utcai lakásához ment. A nő a férfit a lakásba beengedte, de ezt követően szóváltásba keveredtek. A férfi érkezését megelőzően a lakásban tartózkodott egy lakatos is, aki a nő kérésére éppen …

Tovább...

Eszméletlenre verte, majd fejjel lefelé a vízgyűjtő aknába dobta barátnőjét a 21 éves férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt. A vádlott 2017 szeptemberének elején a délelőtti óráktól az esti órákig barátaival a Borsodnádasd település külterületén lévő tónál szórakozott, alkoholt és kábítószer hatású anyagot fogyasztott. Napközben telefonon találkozót beszélt meg a …

Tovább...

HAMAROSAN ELÍTÉLHETIK A 81 ÉVES ASSZONYT HALÁLRA VERŐ FÉRFIAKAT

Ketten csak részben, egy pedig egyáltalán nem tett beismerő vallomást azok közül a novajidrányi férfiak közül, akik egy évvel ezelőtt betörtek egy 81 éves göncruszkai nénihez, brutálisan megverték, majd levitték értékeit. Az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik 2017 szeptemberében, Göncruszkán …

Tovább...

Elrabolták és megkéselték a saját barátnője szeme láttára, csak azért, mert a helyi keményfiúk szerint nagyképűsködött

Teljesen megtelt a tárgyalóterem a Miskolci Törvényszéken, ahol pénteken kezdték el tárgyalni az utóbbi idők legkegyetlenebb gyilkossági ügyét, a februári dövényi gyilkosságot. Február 4-én vasárnap két férfi és egy nő halálra szurkálta a pincében a 28 éves V. Albertet. A gyilkosságot pedig végignézették a fiú barátnőjével, akit meg is fenyegettek, …

Tovább...

Ön meddig etetne egy ilyen bűnözőt? Szavazás a cikkben!

Ezerkilencszázkilencvennégy szeptember 15-én Kisasszond mellett egy erdős területen hasba lőttek egy 28 éves kaposfői férfit. Traktorral dolgozott az erdőt szegélyező szántóföldön, majd amikor munkáját rövid időre abbahagyta, akkor érte a lövés. Ezután csaknem két órát feküdt magatehetetlenül, amikor rátaláltak és értesítették a mentőket. A férfit vérbefagyva szállították a kaposvári kórházba, …

Tovább...

12 évet kapott egy nő,aki agyonverte a gyerekét

Tizenkét év börtönbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék, első fokon egy nőt, aki 2016 októberében megölte a gyerekét. Az ítélet az új büntetőeljárási törvénynek (Be.) köszönhetően fél nap alatt megszületett – közölte a törvényszék. A közleményben azt írták, a nő a napi megélhetési gondok miatt ideges volt, nem volt türelme …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close