Nagyatád város Somogy megyében, a Nagyatádi járás székhelye. A „parkok, szobrok és a fürdők városa”. A Belső-Somogy déli részén, a Balatontól 60 km-re a 68-as főútvonal mentén fekszik.
TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTŐ
Nagyatádot a honfoglalás idején alapította a Horka nevű törzs, de a leletek tanulsága szerint a terület már az ókorban is lakott volt. A település neve a török eredetű ata (atya) szóból származik. Nagyatád első írásos említése 1190-ből való. A korai falu a mai város északi részén, a Kápolna utca környékén települt.
1382-ben Erzsébet királyné birtoka, később az Anthimi majd a Batthyány családé. Több későbbi tulajdonosa közül a Batthyány család birtokolta a leghosszabb ideig. 1475-ben kapott először mezővárosi jogokat – vásárjogot Mátyás királytól. Kedvező fekvésének köszönhetően élénk kereskedelem alakult ki a községben, amely aztán 1555-ben török uralom alá kerülve csaknem teljesen elnéptelenedett.
A törökök kiűzése után vendekkel és horvátokkal telepítették be újabb gazdái. 1573-ban Czindery Pál tulajdona volt. 1731-ben letelepedtek a ferencesek. Kis-Atád – ahogy akkor nevezték – gyors fejlődésnek indulva 1744-ben ismét kiérdemelte a mezővárosi rangot. Ezután többször cserélt gazdát, végül Lelbach Keresztély lett a földesura. 1870-ben járási és járásbírósági székhely lett, 1871-ben nagyközséggé alakult. Ettől kezdődően szinte töretlennek mondható a városiasodás folyamata: több termelőüzem, üzletek sora, fontos intézmények alakulása jelzi a változást. A település fejlődésében újabb lendületet hozott, hogy 1906-ban artézi kút fúrása közben 410 méter mélységből gyógyvíz tört fel.
1941-ben Nagyatádhoz csatolták Bodvica, Henész és Kivadár községeket, ezzel közigazgatási területe közel háromszorosára, népessége pedig közel másfélszeresére nőtt.
A második világháború idején súlyos károkat szenvedett a község a négy hónapig zajló harcok során. A viszonylag gyors újjáépítés után az 1960-as évektől ismét dinamikus, tervszerű településfejlesztés indult meg, melynek elismeréseként 1971. április 25-én ünnepelhette a lakosság a nagyközség várossá nyilvánítását. 1983-ban és 2006-ban Hild-érmet kapott a település.
1984 és 1994 között Nagyatád része volt Ötvöskónyi is.
Forrás: wikipedia.com
NAPJAINKBAN – nagyatad.hu
Nagyatád kellemes hangulatú, parkos-ligetes, virágos kisváros, mely ideális feltételeket biztosít a pihenésre, kikapcsolódásra vágyóknak, számos szabadidő-eltöltési és szórakozási lehetőséget tartogatva az ide érkezőknek. A város tiszta levegőjével, rendezett utcáival, virágos parkjaival rendkívül vonzó az idelátogatók számára.
A település a horvát határ közelében, Magyarország délnyugati régiójában, Belső-Somogy déli részén, a Balatontól 60 km-re délre fekszik. A várost körülölelő festői szépségű erdők a vadászok és a turisták számára egyaránt tartalmas időtöltést kínálnak.
Nagyatád a Rinyamenti kistérség központi települése. Mind gazdasági, mind kulturális vonatkozásban meghatározó szerepet tölt be kistérséghez tartozó 18 település életében.
A Hild Emlékéremmel rendelkező város építészeti környezete is meghatározó élmény sok szépségével, a színek és formák harmóniáival.
A település a gyógyturizmus egyik központja. A város büszkesége a XX. század elején épült, méltán híres Termál- és Gyógyfürdő, amely az ország egyik legjobb hatású minősített -fürdő- és ivókúrára egyaránt alkalmas – gyógyvizével várja látogatóit. A létesítmény a város szívében elterülő, évszázados vadgesztenyefák és örökzöldek alkotta Széchenyi park közepén található. Lúgos artézi vize kénben, szénhidrátban, brómban, bórsavban gazdag, amely fogyasztásra éppúgy alkalmas, mint fürdőkúrákra.

A fürdőt különösen reumatikus panaszok esetén és gyomorproblémák enyhítésére ajánlják. A fedett részben több, különböző hőmérsékletű medence található, míg a külső részen egy nagyobb, termálvízzel feltöltött strandmedence és egy gyerekmedence fogadja az év minden szakában a látogatókat.
A kétezer fő befogadására alkalmas, a város termálkincsét szintén hasznosító Városi Termál Strandfürdő is a pihenni vágyók rendelkezésére áll. Termálvízzel temperált, feszített víztükrű 50 m-es úszómedence, részben fedett termálmedence, élménymedence, két csúszda és gyermekmedence fogadja a vendégeket.

A strand mellett közvetlenül jól felszerelt, modern kemping található, amely háromhektáros zöldterületen fekszik, és 150 kiépített lakókocsi- és sátorhellyel rendelkezik.
A város egyedülálló idegenforgalmi látványossága a világhírű Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep – más néven Szoborpark -,

ahol több mint 60 monumentális alkotás fogadja az érdeklődőket.
A természeti szépségek iránt vonzódó látogatóknak a Parkerdő, a Csónakázó-tó és a környék erdeinek turistaútjai nyújtanak kellemes szórakozást.
A gasztronómiai különlegességek kedvelői válogathatnak a hangulatos vendéglők között, valamint színvonalas szálláshelyek várják a város színes rendezvényei és a környék természeti környezete kínálta horgászati és vadászati lehetőségek iránt érdeklődő turistákat.

A város jó lehetőséget kínál a szabadidős és a versenyszerű sportoláshoz. A sakktól a küzdősportokig szinte valamennyi sportág képviselteti magát. Jelentős sportesemény az évente rendezett nemzetközi Ironman Triatlon verseny.
Nagyatád élénk nemzetközi kapcsolatokat ápol a testvérvárosaival. Az olaszországi San Vito al Tagliamento, a németországi Nussloch, az erdélyi Kézdivásárhely, a horvátországi Krizevci, a szlovákiai Tardoskedd és Nagyatád között tartalmas és széles körű kapcsolatrendszer alakult ki, amelyet a hagyományoknak megfelelően egymás ünnepségein, kulturális és sportversenyein való rendszeres részvétel is mutatja.
Bárhol is jár a városban a látogató, gondozott parkok, utcák terek, nyugalmas kisváros és vendégszerető emberek fogadják.
A múltból a jövőbe mutatóan számos új fejlesztés történt és történik a városban.
Forrás: nagyatad.hu