Patosfa község Somogy megyében, a Barcsi járásban. A település a megye Baranya felőli határán fekszik. Közúti távolsága Barcstól 31, Kaposvártól 38, Szigetvártól 15 km. Vasútvonal nem érinti, földrajzilag a Zselic része.
TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTŐ
Patosfa nevét 1486-ban említette először oklevél Pathosfalwa, mint Dombai Ferenc birtokát.
1493-ban a Kornis családé, Kornis Mihályné birtoka, aki Dombai leány volt, és később Patosfát az Enyingi Török családnak adta el.
1506 előtt a David család birtoka volt, akiknek kihaltával itteni birtokait II. Ulászló király eladományozta.
A 18. században a Szily és a Végh családok voltaké, később a Czindery, majd a Végh családé lett, és a 19. század elején a gróf Somssich család birtokába került, akik itt 1872-ben kastélyt is építtettek.
1910-ben 700 lakosából 674 magyar volt. Ebből 526 római katolikus, 169 református volt.
A 20. század elején Somogy vármegye Szigetvári járásához tartozott.
Az 1950-es megyerendezés előtt a település a Szigetvári járáshoz tartozott. Ekkor Lad és Patosfa kivételével az egész járást Baranya megyéhez csatolták, míg ez a két község a Barcsi járáshoz került.
Forrás: wikipedia.com