Otthon / Kultúra és Tudomány / Vannak emberek, akik vért könnyeznek
A kép forrása: index.hu

Vannak emberek, akik vért könnyeznek

2009-ben Calvino Inman, egy 15 éves tennessee-i srác belenézett a fürdőszobatükörbe, és nem hitt a szemének: vért könnyezett. A jelenség nagyon megijesztette, azt hitte, meg fog halni. 2006-ban ugyanígy járt Michael Spann: 22 évesen egyszer csak vér folyta szeméből, az orrából és a szájából is. Spannt egyébként kirúgták a munkahelyéről, csak mert az arcán folyt a vér. 2013-ból is ismerünk egy esetet, egy chilei lány, Yaritza Oliva kezdett vért könnyezni. A konkrét esetekben nem sikerült megállapítani a jelenség okát.

A vérkönnyezést az orvosok haemolacriának nevezik, ritka betegség, amelyben a könny részben vagy teljesen vérből (vagy legalábbis valami hasonlóból) áll. És bár vannak olyan esetek, amikor semmit nem tudnak megállapítani, az orvostudománynak ma már van néhány tippje az okokról. Egy 2004-es amerikai tanulmány szerint 1992 és 2003 között csak négy dokumentált eset történt, aminek nem volt közvetlen orvosilag indokolható oka.

A legkorábbi szemből vérzős esetet a 16 századból ismerjük, Antonio Brassavola, olasz orvos írt egy nőről, aki vért könnyezett, amikor menstruált. 1581 egy flamand orvos jegyezte fel, hogy egy 16 éves nő nemi szerve helyett a szemén át menstruált (legalábbis az orvos ezt a megoldást találta a rejtélyes tünetegyüttesre).

Az egyik ok hormonális lehet

Régi esetekről van szó, de a modern orvosi tanulmányok egyértelműen alátámasztják a leírásokat. Egy 1991-es tanulmány megállapította, hogy 125 egészséges, nemzőképes női tesztalany 18 százaléknak volt valamennyi vér a könnyeiben. A terhes nőknél ez az arány már csak 7 százalék volt, a férfiaknál pedig 8 százalék. A menopauzán túl lévő nőknél nem figyeltek meg vért a könnyekben.

A kép forrása: index.hu
A kép forrása: index.hu

A kutatók szerint ez alapján a haemolacria a nemzőképes nőknél hormonváltozások miatt fordul elő, de leggyakrabban helyi behatások, például bakteriális fertőzés, környezeti károsodás vagy sérülés váltja ki. Utóbbira példa az a kanadai férfi, akit megharapott egy mérgeskígyó: a veseproblémák és fájdalmas duzzanat mellett a szeméből is vérezni kezdett. Az ő esetét viszont az orvosok a kígyóméreg által okozott belső vérzésnek tulajdonítják.

Egyszerűen abbamarad

Amennyire spontán kezdődik a szemvérzés, ugyanolyan hirtelen abba is marad. Általában fiatal pácienseknél figyelték meg a tüneteket, aztán ahogy öregedtek, a vérzés gyakorisága és mennyisége csökkent, aztán abbamaradt.

Az első bekezdésben emlegetett Michael Spann az utolsó híradásokkor, 2013-ban már hét éve könnyezett vért, de egyre ritkábban: az eredetileg napi egy vérzés addigra heti egyre csökkent. Akiknél abbamaradt a vérzés, ott semmilyen tünet nem maradt vissza, és nem is tért vissza soha többet a vérkönny sem. Az eddig megfigyelt eseteknél a leghosszabb tünetmentes időszak 11 évet jelent.

Forrás: index.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

60 éve állt egy galériában a 400 éves „hamisítvány”, nemrég kiderült, eredeti Rembrandt – 24.hu

Az egyesült államokbeli Allentown galériájában már több mint 60 éve állt egy közel 400 éves …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: