hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
1838. január 6-án mutatta be Leonard Gale professzor és Alfred Vail segítségével megalkotott vezetékes távíróját Samuel Morse amerikai festő és feltaláló. A szerkezetet a Vail család birtokán próbálták ki először, a sikeresen továbbított üzenet – miszerint „aki türelmesen vár, nem veszíthet” – pedig forradalmat jelentett a kommunikáció területén.
A széles körben használt morzekód nyomán máig világszerte ismert feltaláló, Samuel Finley Breese Morse hosszú úton jutott el történelmi jelentőségű felfedezéséig: kevéssé ismert, de az 1791-es születésű, szigorú kálvinista lelkészcsaládból származó Morse nem tudósnak, hanem festőnek készült, így tanulmányait a Massachusetts-i Andoverben kezdte meg, majd a Yale Egyetem hallgatója lett. A vezetékes távíró atyja rendkívül tehetséges grafikusnak bizonyult, ennek köszönhetően a híres Washington Allston társaságában 1811-ben négyéves európai tanulmánykörútra indult, és főleg Nagy-Britanniában időzött, ahol Raffaello és Michelangelo művészetét tanulmányozta. Morse a reneszánsz kort másoló neoklasszicista irányzat mellett kötelezte el magát, ebben a stílusban festette leghíresebb képeit, például A haldokló Herkulest, vagy a Jupiter ítéletét.
1815-ben a fiatalember hazatért az Újvilágba, ahol elsősorban portrékat készített, 1821-ben pedig megbízást kapott a philadelphiai Kongresszusi Csarnok egyik jelenetének megfestésére. A függetlenségi korszak képviselőházának ábrázolásával Morse ismét kivételes tehetségről tett tanúbizonyságot, ezért négy évvel később felkérést kapott az Egyesült Államokba látogató La Fayette márki portréjának az elkészítésére is. A művész sikereit azonban beárnyékolta egy családi tragédia, ugyanis 1825 februárjában, nem sokkal a munka megkezdése után felesége váratlanul megbetegedett, a férfi pedig – a posta lassúsága miatt – csak akkor szerzett erről tudomást, amikor az asszony már elhunyt. Egyesek úgy tartják, a tragédia körülményei késztették arra Morsét, hogy a gyors információáramlás lehetőségeivel kezdjen el foglalkozni.
A vezetékes távíró születése egy újabb európai körutazáshoz tehető – a festő ezúttal Itáliában, Franciaországban és Svájcban időzött –, a hazavezető hajóúton ugyanis Morse megismerkedett Charles Thomas Jackson bostoni természettudóssal, az elektromágnesesség szakértőjével. A férfival folytatott eszmecsere nyomán fogant meg a feltaláló agyában a távíró gondolata, amit aztán később – az eszközhöz megalkotott ábécével együtt – az ő találmányának tulajdonítottak, holott az áttörésben még két másik személy is jelentős szerepet játszott. Mindenekelőtt a New York-i Egyetemen oktató Leonard Gale professzort kell megemlítenünk, aki a jelfogó kifejlesztésével szerzett múlhatatlan érdemeket, ugyanis ez az elem tette lehetővé a nagy távolságba történő információküldést.
A vezetékes távíró megalkotásának másik jelentős alakja Alfred Vail gépész, a New Jersey-i Morristownban található Speedwell Acélművek tulajdonosa volt, aki 1837 után kapcsolódott be Morse és Gale kísérleteibe, és – a fémvezetékek biztosítása mellett – vélhetően jelentős szerepet játszott a távírónál használatos morzekód kidolgozásában. Láthatjuk tehát, hogy az új kommunikációs eszköz nem egyedül Morse találmánya volt, sőt, ebben az időben Nagy-Britanniában is kísérleteztek egy hasonló – ám primitívebb – szerkezettel, melyet William Cooke és Charles Wheatstone már 1838 előtt üzembe helyeztek. Morse erről csak akkor szerzett tudomást, amikor sikeres kísérlete után Angliába utazott, hogy anyagi támogatást szerezzen a további munkához.
Mielőtt azonban ez megtörtént, 1838. január 6-án, a Speedwell Acélművek körül elterülő családi birtokon Vail és Morse eredményes kísérletet hajtott végre az első vezetékes távírón, mely során az „aki türelmesen vár, nem veszíthet” mondatocska három kilométeres vándorlás után sikeresen megérkezett a földterület tulajdonosához. A türelemre ugyanakkor később a feltalálóknak is szükségük volt, hiszen Morse üres kézzel tért vissza Angliából, és még hosszú időn át kellett kilincselnie addig, míg a Maine-i Francis Ormand Jonathan Smith végre vállalta a projekt finanszírozását. 1842 decemberében aztán a Capitoliumban tartott bemutatónak köszönhetően a kongresszus 30 000 dolláros támogatást szavazott meg egy Washington és Baltimore közötti kísérleti távíróvezeték megépítéséhez, mely 1844 májusában sikeresen „vizsgázott.”
Vail kis idővel ezután kiszállt az üzletből, így a távíró egyedül Morséra maradt, igaz, a férfi csak több éves pereskedés árán érte el, hogy őt tekintsék a kommunikációs eszköz egyedüli megalkotójának. A jogok megszerzése után az egykori festőművész többek között Törökországban, Észak-Európában és Latin-Amerikában is bemutatta találmányát, mely a civil életben és a hadászatban is szédületes sebességgel hódított, feltalálóját pedig tengernyi kitüntetéshez és mesés vagyonhoz segítette hozzá. A világhír jogosságához ugyanakkor nem férhet kétség, hiszen Samuel Morse – és a méltatlanul feledésbe merült segítőtársak – találmánya az 1850-es évektől fogva forradalmasította a kommunikációt, meggyorsította az információ terjedését, hosszú távon pedig előkészítette a modern médiumok diadalútját.
„ Aki türelmesen vár, nem veszíthet.”
(Ez a mondat vezette be a kommunikáció 19. századi forradalmát)
Forrás: rubicon.hu
