Otthon / Friss hírek / Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását

Megvizsgálná a kormány a sörgyárak működésének szabályozását, a nagy cégek és a kisebb magyar szereplők, valamint a vendéglátó-ipari vállalkozások viszonyát – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

Érdemes az egész szabályozást megvizsgálni azután, ami az Igazi Csíki Sörrel történt, hogy egy kiszolgáltatott kis szereplőt “igyekszik eltaposni” egy multi – mondta lakossági fórumán a miniszter.
Ez a vita kevésbé a sörről, sokkal inkább magyarságunkról szól – jelentette ki Lázár János, hozzáfűzve, éppen ezért “a végsőkig elszánt” a küzdelemben.
A politikus úgy fogalmazott, kérdés, hogy a magyar tulajdonban lévő kézműves manufaktúráknak milyen esélyük van az országban működő, a piacot uraló négy nagy sörgyárral szemben. Szerinte a vendéglősök kiszolgáltatottak a nagy piaci szereplőknek.
Ehhez kapcsolódó fontos javaslat, a hogy a kereskedelmi forgalmazásban ne lehessen akármilyen reklámeszközöket alkalmazni – tudatta.
Magyarország tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát – hangsúlyozta Lázár János. Kifejtette azonban, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy cég kereskedelmi, profitszerzési céllal mások emberi méltóságát sértő jelképeket használ. A Heineken az 50-es években – éppen a politikai jelentése miatt – kifehérítette a csillagot sörösüvegein, és csak a ’90-es évek óta használja újra a vörös csillagot – idézte föl a miniszter.
A miniszter arról is beszélt, hogy a hírek szerint van olyan vállalkozás, amely – Németországban már nem engedélyezett – génkezelt élesztőtörzseket használ fel, hogy a sör gyorsabban készüljön el.
A Miniszterelnökség vezetője fölháborítónak nevezte, hogy a multinacionális cégek más minőségű terméket adnak el Magyarországon, mint Nyugat-Európában. A minimum elvárás az lenne, hogy a vállalkozásoknak a csomagoláson jelezniük kelljen: az általuk kínált termék minősége eltér a Nyugaton kaphatóétól.

 

 

 

 

 

mti

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: