Otthon / Friss hírek / Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat

Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat

Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben az Év Innovátora díjat, az elismerést Imre Krisztián vehette át a látássérültek mobilitását segítő szemüveg megalkotásáért – közölte a díjazott startup cégének szakmai segítséget nyújtó pénzintézet a K&H Bank az MTI-vel.

A díjat az Európai Üzleti Csúcstalálkozón adták át május 23-án, ahol első alkalommal díjazták az üzleti, politikai, vállalkozói és innovációs élet kiemelkedő eredményeit.
A közlemény idézte Imre Krisztiánt, aki a fejlesztéséről elmondta: az EVA (Extended Visual Assistant) egy mobiltelefonhoz csatlakoztatható okos szemüveg, amely mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit, majd ezekről élőszóban tájékoztatja viselőjét. Az új eszköz szoftveres és hardveres fejlesztése párhuzamosan halad, amihez nagyban hozzájárul, hogy együttműködnek a Bay Zoltán Kutatóintézet VUK projektjével (Látássérült embereket támogató keretrendszer), amely magyar, angol és német nyelven működő beltéri navigációt és közlekedést segítő térinformációs rendszert dolgoz ki – tette hozzá az okos szemüveg fejlesztését végző startup alapító ügyvezetője.
A feltaláló cége az EVA Vision a K&H Bank által idén januárban indított Start it @K&H inkubátorházban működik. A K&H az inkubátor programjában 13 startuppal áll kapcsolatban, ahol a vállalkozások nem anyagi, hanem szakmai támogatásban részesülnek, ráadásul a résztvevőket támogatja a K&H és anyabankjának, a belga KBC-nek magyarországi és nemzetközi kapcsolatrendszere, ami segítséget nyújthat abban, hogy kilépjenek a nemzetközi színtérre is.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: