Otthon / Ország-Világ / A legújabb szexrobot olyat tud, amire senki nem számított

A legújabb szexrobot olyat tud, amire senki nem számított

Napjaink technológiai fejlődése nemcsak az autógyártásra, az űrkutatásra és a mesterséges intelligenciák fejlesztésére van jelentős hatással, de olyan jóval elemibb területekre is, mint a szexuális élet, amit egyre több gyártó igyekszik feldobni egyre fejlettebb szexrobotokkal.

Tavaly már beszámoltunk arról, hogy készül az élvezni képes változat, de azóta meglehetősen nagyon fordult a világ, hiszen a spanyol feltaláló Dr. Sergi Santos, feleségevel Maritsa Kissamitakival karöltve olyan verzióval áll elő, ami akár nemet is mondhat az aktusra (és azonnal kikapcsolhat), ha a gazdája nem úgy bánik vele, ahogy az a programozott szeretőnek tetszik.

A Samantha névre keresztelt szexjátékszer viszont nemcsak ezen a területen előrelépés: a bőre alatt szenzorok kaptak helyet, így elméletben képes reagálni az emberi közeledésre, a motorizált kezek, csípő és egyéb testrészek pedig úgy lettek kialakítva,

hogy minél nagyobb örömet tudjon okozni a tulajdonosának.

A fejbe épített miniszámítógép ezek mellett képes eltárolni az együttlét során szerzett tapasztalatokat, hogy a következő alkalom során már ezek tudatában nyújtson a korábbinál jobb teljesítményt.

Samantha ráadásul különböző módokba kapcsolható, amik között megtalálható a családi (jelentsen ez bármit), a romantikus, illetve a teljesen nyilvánvaló szex, sőt van egy úgynevezett „extra rakoncátlan” lehetőség is, ha valaki a lehető legintenzívebben szeretné levezetni a fáradt gőzt.

Igen ám, de ahogy azt említettük, a szexrobotba azt is beprogramozták, hogy azonnal kikapcsoljon, ha megunja a partner közeledését, sőt Samantha azt is érzékeli, ha a tulajdonosa tiszteletlenül vagy túl agresszívan bánik vele – ebben az esetben szintén átvált simba „baba-módba”, ami annyit tesz, hogy minden extra funkciója elérhetetlenné válik, magyarán használhatatlan lesz.

Mindez ráadásul nem koncepció, a szexrobotból már működő prototípus létezik, amit már be is mutattak a szakértő közönségnek, és Dr. Santos tervei szerint munkája hamarosan tömeggyártásba kerül, és megvásárolható lesz potom 3600 fontos áron, ami nagyjából 1,3 millió forintot jelent – nem kevés pénz egy olyan szexütyüért, ami akár nemet is mondhat, ha éppen olyan kedve szottyan.

forrás: 24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Drámai: legalább 80 ember meghalt a németországi áradások miatt

Legalább nyolcvan halálos áldozata van a Németország nyugati részén történt áradásoknak, és több tucat ember …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: