Otthon / Friss hírek / PAJKASZEG ÚJRATÖLTVE – JÖN A MI KIS FALUNK 3-IK ÉVADA

PAJKASZEG ÚJRATÖLTVE – JÖN A MI KIS FALUNK 3-IK ÉVADA

Ismeretes, hogy a Jobbik országgyűlési képviselője miként szívatta meg a fideszes szavazógépezetet. Az elmúlt évek gyakorlata az volt, hogy az ellenzéki költségvetési módosítók érdemi vita nélkül, szinte szakmányban lettek kukába dobva. A Jobbik Barcson élő politikusa azt szerette volna bebizonyítani, hogy a kormánypárti oldalon sokszor el sem olvassák az ellenzéki indítványokat. Tett egy próbát, és módosító javaslatot adott be a 2019-es költségvetéshez, amiben a Mi kis falunk című sorozat Pajkaszegén található, szart formázó kakaósbriós szobor felújítására kér pénzt. A kormánypárti döntnököknek semmi sem tűnt fel, nem visítoztak, hogy mi ez az egész – a többi javaslattal ezt is leszavaztákErről szóló cikkünket itt olvashatják.   Az esetről egyébként beszámolt a hazai sajtó színe-java közöttük a 444 is. 

“A Pajkaszeg Község belterületén található, 2017-ben felavatott, az Európai Unió Regionális Specifikumok Alapból finanszírozott Kakaós briós szobor az elmúlt időszak extrém időjárása következtében jelentős mértékben megrongálódott. A szobor külső védelmét ellátó mázrétegen leválások, elszíneződések, kopások jelentek meg. A talapzat megsüllyedt, a kézfejet ábrázoló motívumrész eldeformálódott. Pajkaszeg Község közössége számára ez a műalkotás összetett szimbólummal bír, de nem csak a lakosság kötődik érzelmileg a műalkotáshoz, hanem létrejötte a régió turizmusának fellendüléséhez is jelentősen hozzájárult. A módosító javaslat támogatásával Magyarország kormánya a szoborrekonstrukcióra biztosítana fedezetet. A támogatás biztosítása a kormányzati kommunikációs kiadások csökkentésével valósulhat meg, hiszen kistelepüléseink kulturális értékeink védelme fontosabb, mint a kormánypropaganda.”

A napokban a sorozat ismét a média érdeklődésének homlokterébe került, mert az EP képviselő Morvai Krisztina és a fideszes sajtóorgánumok alaposan nekirontottak.

Morvai kirohanásairól bővebben Itt , és Itt  olvashat!

Ander Balázs ma reggel egy poszttal indított közösségi oldalán, amiben egyértelműen kiáll a sorozat mellett. Ön hogyan vélekedik, betiltaná a Mi kis falunkat?

“Ma este kezdődik A mi kis falunk harmadik évada, amit már sokan vártunk. 
Sajnálatos mód, a rendkívül népszerű vígjátéksorozat is a kultúrharc kereszttüzébe került, s noha nem vagyok egy széllib alkat, de a purifikátori hevület engem is megdöbbentett…
A mi kis falunk nem tör Az ötödik pecsét babérjaira, miként Rejtő Piszkos Fredről és Fülig Jimmyről szóló, a maga nemében ragyogó írásai sem összekeverendők Gyurgyák János vagy Slavoj Zizek tanulmányaival…
Egy kedvesen bájos, bugyután aranyos – nem mellesleg pedig sokak kedvencévé vált és szerethető – vígjáték ellen keresztes hadjáratot indítani meglehetősen abszurd.
Humoros, görbe tükröt tart az átlag falu elé a sorozat? Bizonyára van benne némi igazság. De ha egyeseknek nem tetszik a látott kép (“népbutító, igénytelen” stb.), akkor mit szólnak a komor valósághoz?
Választókerületemben 77 település található. Ennek fele ötszáz főnél kevesebb lélekkel bíró aprófalu. A Pusztulás – Dél-somogyi falujárás, vagy éppen a Requiem a halálra ítélt somogyi aprófalvakért című napirend utáni felszólalás-sorozataim miatt kormánypárti oldalról magam is megkaptam párszor, hogy micsoda torz az a tükör, amit mutatni merészelek. Igaz, betiltásomat egyelőre még nem kezdeményezték. Mondjuk, nincs is akkora nézettségem, mint a pajkaszegi történeteknek.
Az értékelvűség nem összekeverendő a doktrinerséggel.
Vivát, Pajkaszeg! Abcúg, csőlátás!
Ui.: Tényleg, ha a sorozat a Vajna-féle TV2-n futna, akkor is támadnák?”

-írja posztjában a Jobbikos honatya.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: