Otthon / Friss hírek / A FIDESZES SZAKÉRTŐ SZERINT CSÖKKEN A BÉREK KÖZTI KÜLÖNBSÉG

A FIDESZES SZAKÉRTŐ SZERINT CSÖKKEN A BÉREK KÖZTI KÜLÖNBSÉG

Folyamatosan csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között, ennek oka, hogy a kisebb fizetések jobban emelkednek. Ezt támasztja alá, hogy a bruttó keresetek mediánja jobban nőtt, mint az átlagkereset – írta a Magyar Idők hétfőn.

Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, volt miniszteri biztos, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke a lapnak kifejtette: a medián az az összeg, amelynél kevesebbet pontosan ugyanannyi munkavállaló keres, mint amennyien többet; 2018-ban ez bruttó 255 719 forint volt becslése szerint. A medián 67 százalékkal volt magasabb az idei első fél évben, mint 2010-ben, míg az átlag csak 60 százalékkal nőtt – írta a lap hétfői számában.

A szakértő a bérkülönbségek csökkenések okai között kiemelte a minimálbér és a garantált bérminimum dinamikus emelését, a hatéves bérmegállapodás kedvező hatását. Emlékeztetett: 2010 és 2018 között a minimálbér 88 százalékkal, a szakképzettek minimálbére, azaz a garantált bérminimum 102 százalékkal nőtt.

A felzárkózás meghaladja mind az átlagkereset, mind a medián kereset növekedését, ez az oka annak, hogy az alacsony keresetű csoportok fizetései arányaiban többet nőttek, mint az átlag felett keresőké.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján a legmagasabb 10 százalék bére a minimálbér és a garantált bérminimum 2012. évi, nagymértékű emelkedése után a legalacsonyabb 10 százalék bérének 3,7-szerese lett.

Korábban a legjobban keresők 4,1-4,6-szer nagyobb összeget vittek haza átlagosan. Az OECD a 2017-es adatot még nem közölte, de Szalai Piroska szerint minden valószínűség tovább záródott a bérolló tavaly – írta a lap.

forrás: alfahir.hu

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Nem lehet elég korán bevásárolni karácsonyra, év végére elszállhatnak az árak

Karácsonyig mindössze bő két hónap van hátra, ezért érdemes már most számolni az ünnepi kiadásokkal. …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: