Otthon / Barcsi hírek / ORSZÁGJÁRÁSON A JOBBIK KÉPVISELŐI
Steinmetz Ádám a Jobbik terveiről beszél a barcsi hallgatóságnak

ORSZÁGJÁRÁSON A JOBBIK KÉPVISELŐI

Közös főhajtás a legendás somogyi nemzeti ellenálló, Noszlopy szobránál

 

A Nemzeti Ellenállás Kiáltványának elfogadásával párhuzamosan döntést hozott az ellenzéki párt arról is, hogy képviselőik az elkövetkezendő időkben “felszántják” az országot. A néppárti politikusok sorra bukkannak fel a választókerületekben, mert mint mondják, fontos, hogy eljussanak az emberekhez, az emberek véleménye pedig az Országgyűlés falai közé.

 

Ander Balázs a Marcali VTV-nek nyilatkozik

 

Klebelsberg idején valóban stratégiai területként tekintettek az oktatásügyre

 

Csütörtökön Ander Balázs látogatott Marcaliba, hogy a közös lakossági fórum előtt a helyi közoktatás állapotáról gyűjtsenek információkat, majd pénteken az olimpiai bajnok, legendás vízilabdázó Steinmetz Ádám érkezett a drávaparti kisvárosba, Barcsra.

 

Steinmetz Ádám élsportolóként szereti a kihívásokat, és a Jobbik politikusaként is győzelemre játszik

 

A Jobbik szakpolitikusaként Ander az oktatásügyről, Steinmetz pedig főként az agráriumot, vidékfejlesztést érintő témában nyilatkozott a helyi televízióknak.

P. R.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Dudás Róbert nyílt levélben kérte Orbántól, azonnal intézkedjen a kormány a rekordmagas benzinár miatt

Nyílt levelet írt Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke a rekordmagas üzemanyagárak kapcsán Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiben …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: