Otthon / Friss hírek / Elkezdődött: sorra dőlnek be a jelzáloghitelek

Elkezdődött: sorra dőlnek be a jelzáloghitelek

A régi BAR-listások kétharmada már nem a bankoknak, hanem a hitelüket megvásárló követeléskezelőknek tartozik. Szeptemberben háromszor annyi nem teljesítő hitelt tartottak nyilván, mint júniusban.

Folytatódik a követeléskezelők számára nem kívánt trend: nő a perek és végrehajtások száma; 300 ezer fizetési meghagyás és 700 ezer végrehajtás van folyamatban, ezekkel szemben 200 ezer egyezség áll, ami aktív kommunikáció esetén 60 százalékban sikeres – mondta Felfalusi Péter, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) az elnöke a Országos Követelésmanagement Konferenciáján.

Felfalusi szerint 2019 fontos feladata lehet mellett a perrendtartás jelenlegi gyakorlatának javítása, mivel ma szinte lehetetlen pert indítani. Szükség lenne a cégkapu és egyéb közigazgatási, jogérvényesítési rendszerek változásaira is – írta a Portfolio.

Mára a Központi Hitelinformációs Rendszerbe került követelések kétharmada a követeléskezelő cégeknél van, a megbízásos piac viszont továbbra is szűkül. Ősszel egyébként újraéledt a követeléskezelési törvényre vonatkozó igény, és a MAKISZ-nál azt remélik, hogy a kormányzat foglalkozik majd a témával, és az önkormányzati választások után elfogadhatják a törvényt.

Kiss Attila, a Központi Hitelinformációs Rendszert üzemeltető BISZ Zrt. szenior üzletfejlesztési managere szerint a magyar lakossági hitelek darabszámának 13 százalékát teszik ki a jelzáloghitelek, a szerződött ügyfelek harmadának van jelzáloghitele, a kihelyezett összegnek azonban a kétharmada jelzáloghitel.

2014 ősze óta a lakáscélú jelzáloghitelek darabszáma nőtt, a többi jelzáloghitel darabszáma viszont csökkenő pályán van, összesen kevesebb, mint 1 millió ilyen hitelt tartanak nyilván. A nem teljesítő hitelek aránya a teljes pénzügyi rendszerben 18 százalék. Míg júniusban 814, augusztusban már 1269, szeptemberben pedig 2487 jelzáloghitel vált nem teljesítővé, azaz emelkedik a számuk.

forrás: HVG.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Holtan találtak egy öttagú családra Németországban

Két felnőttet és három gyermeket talált holtan a német rendőrség egy családi házban egy Berlintől …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: