Otthon / Ország-Világ / Bulvár / Alaposan kiosztotta a TB törvényt aláíró Ádert a jobbikos Lukács

Alaposan kiosztotta a TB törvényt aláíró Ádert a jobbikos Lukács

700 ezer ember maradhat egészségügyi ellátás nélkül – Kiosztotta Ádert a képviselő

Dr. Lukács László karcagi képviselő nem fukarkodott jó kívánságokkal Áder János felé, amikor kiderült, Áder János aláírta azt a törvényt, amely alapjaiban alakítaná át a társadalombiztosítási jogszabályokat. A törvénnyel kapcsolatban többen – szakértők, újságírók – felhívták a figyelmet, hogy 700 ezer honfitársunk eshet el az ellátástól, akár önhibáján kívül.

A törvénnyel és annak aláírásával kapcsolatban a Jobbik frakció-vezetőhelyettes nagykunsági országgyűlési képviselője írta meg kemény véleményét.

Kedves Bödőcs művész úr, és Kedves Áder Elnök úr!

Azt hallottam, Bödőcs művész úr azon gondolkozik, hogy idén is megcsinálja a kedvelt Áder János paródiáját az év zárásaként. Sajnálattal értesítem, hogy már nem kell. Ugyanis Áder János saját maga paródiája.
Áder elnök úr, hogy ha úgy hozza a szükség sietősen aláír mindent, ami korábbi pártja érdeke, azaz amit a fideszesek neki megparancsolnak. Így tett a lakáskasszák esetében is, és így tett a 700 ezer honfitársunkat az egészségügyi ellátásból kizáró TB törvénynél is, amelyet vígan aláírt.

A Jobbik nem hagyná, hogy a továbbiakban ilyen elnök legyen

A képviselő mondandója végén kitért arra is, hogy

 Ha a Jobbikon fog múlni többet nem lesz olyan köztársasági elnöke hazánknak, aki nem az egész országot, nemzetet képviseli, csak egy szűk jólélő elitet. Ha a Jobbikon múlik a köztársasági elnököt nem a Fidesz, hanem közvetlenül a nép fogja választani. És akkor talán érdekelni fogja 700 ezer ember egészségének sorsa a köztársasági elnököt.

A bejegyzést teljes egészében itt olvashatja:

 

Forrás: Facebook

Kép: MTI.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: