Otthon / Friss hírek / Elkészült a mű: Csukás István egy évig írta a Süsü sorozat harmadik részét

Elkészült a mű: Csukás István egy évig írta a Süsü sorozat harmadik részét

Csukás István maga szállította a magyar televízióba a vaskos forgatókönyvet, amit hagyományos írógépen írt.

Süsü, a sárkányt 1977 karácsonyán kezdte vetíteni a magyar televízió, a folytatást, a Süsüke, a sárkány gyerekeket 2001-ben. A harmadik etap azóta várat magára, de már nem sokáig, ugyanis Csukás István megírta a könyvet. – írja a Bors.

“Kész a mű, az író letette az ajándékot a fa alá”– újságolja Csukás István, és csak úgy csillog az örömtől a fekete kun szeme.

“Az én karácsonyi ajándékom a gyerekeknek a Süsü sorozat harmadik története, a Süsüke világot lát, aminek a forgatókönyvét leadtam az MTVA- ban. Egyéves munka volt, havonta egy részt írtam. Kicsit többet, mert tizenhárom részes.Több mint hatszáz oldal lett, taxival alig tudtam bevinni.”

FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

Ugyanis hiába a sok okos kütyü, Csukás Pista bácsi papírra ír, majd legépeli a szöveget.

“Tudom használni a számítógépet, de mivel írás közben elkezdek rajta játszani, inkább maradtam a hagyományos írógépnél. Annak idején összevásároltam hagyományos írógépeket, szalagot is. Aztán meg kellett tanulnom javítani is, mert egy idő után elfogytak a szerelők, a szakma kihalt” – meséli.

FOTÓ: POLYÁK ATTILA – ORIGO

“Kemény munka volt, lemondtam mindenről, még nyaralni sem mentem. De szívesen mondtam le a pihenésről, mert nekem is nagy élmény volt. Remélem, a nézők is élvezni fogják.Amíg nem volt kész a forgatókönyv, nem tudták elkezdeni a munkát, mert elsőként a bábfigurákat, a díszletet kell legyártani. Utána leforgatják a filmet a félméteres kesztyűbábokkal, majd a színészek rámondják a hangot. Mindent végignézek, de bele nem szólok, mert úgy gondolom, mindenki maradjon a kaptafánál. Az író ír, a rendező rendez, a színész játszik. A szinkronnál is ott leszek, ha rövid vagy hosszú a szöveg, azonnal tudok korrigálni.”

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: