hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
Az Alfahírnek nyilatkozott a Jobbik Barcson élő alelnöke.
Hogy marad-e a párt elnökségében, vagy mezei országgyűlési képviselőként folytatja a politizálást, az a szombati kongresszuson eldől.
Január 25-én tartja tisztújítását a Jobbik, a küldöttek két elnökjelölt és 16 alelnökjelölt közül választhatnak. Ander Balázs, a párt országgyűlési képviselője is bejelentette indulását a Jobbik alelnöki pozíciójára. A politikust a terveiről, céljairól és programjáról kérdeztük.
– Miért vállalja a megmérettetést?
Ennek alapvetően két oka van. Az egyik az, hogy Jakab Péter felkért rá. Amikor múlt év végén úgy éreztem, hogy nincs meg ahhoz a szándéka, hogy az új elnökségben együtt dolgozzunk, azonnal visszaléptem. Számomra ez nem presztízs, hanem feladat kérdése. Nem kívántam indulásommal az egységet bontani, vagy azt kockáztatni, hogy közösségünk legnépszerűbb aduásza végül ne induljon az elnöki posztért. A sorokat ugyanis csak úgy tudjuk tartani, ha a falanx kőkeményen összezár. Aztán – kis idő elteltével – az a megtisztelő, de mindamellett roppant felelősséggel járó megkeresés ért Péter részéről, hogy szeretné, ha a nyolc főre bővített potenciális alelnökjelölti csapatának lennék a tagja. Szóval, ez az első ok. A másik oka a megmérettetés vállalásának pedig az volt, hogy frakcióvezetőnk biztosított róla, alelnökjelölti csapatába valóban szükség lenne arra a karakterre, ami vagyok, amit képviselni próbálok. Szűkebb pátriám, Somogyország déli részének híres politikusa, a parasztgazdából földosztó miniszterré váló Nagyatádi Szabó István egyszer azt mondta, hogy kétszer már felállt a bársonyszékből, és hazament falujába kapálni, s ha úgy érzi, hogy nincs rá szükség, akkor megteszi ezt harmadszor is. Tehát, ne a pozíció, hanem a feladat motiváljon. Engem is. Mást is.
– Mit kíván elérni politikai közösségében?
Képviselőségem előtt nagyon nehéz terepen tanítottam. Jó lecke volt ez ahhoz, hogy megtanuljam, miként kell másokkal együtt dolgozni. Ebben eddig sem volt, ezután sem lehet rám panasz. A klikkesedés, a szekértáborok önemésztő hagyománya ugyan régi magyar átok, de sikerre nem vihet. Mennyit hallottuk már az elmúlt évtizedben a Jobbik pártigazgatójától is, hogy a hit mellett, nekünk olyan profizmussal kellene működnünk, mint egy multinacionális cégnek, és olyan fegyelmezettséggel, mint egy hadseregnek. Ez persze nem valamiféle vakhitű, szolgai engedelmességet jelent, hiszen egy alulról építkező párt esetében igenis helye van a demokráciának – ami tartalmazza a belső kritikához fűződő jogot is -, de a közösen kitűzött, és vállalt feladatokat kutya kötelessége mindenkinek a legjobb tudása szerint végrehajtani, a konszenzusos cél felé kormányzott közösség szekerét pedig egy irányba húzni!
Az igazi csapatmunka lényege, hogy képesek vagyunk-e legyőzni azokat a tulajdonságainkat, amelyek gátolják a másokkal való együttműködést, rombolják a közösséget és széthúzást szülnek.
Az első működési rendellenesség, ami mellett egy szervezet sem lehet sikeres: a bizalom hiánya. A csapatépítés szemszögéből nézve a bizalom az a meggyőződés a csapat tagjaiban, hogy társaik jó szándékúak, hogy a csapaton belül nincs ok a védekezésre vagy az elővigyázatosságra. Éppen ezért, az eredményeket nem lehet elhanyagolni, a számonkérést nem szabad elkerülni, az elköteleződés hiányát nem lehet eltűrni, a konfliktusoktól való félelmet el kell söpörni, a bizalomhiányt pedig fel kell számolni!
– Mi a programjának az üzenete?
Hiszem, hogy a magyar társadalom megnyerésére csak a szociális érzékenységet hangsúlyozó néppárti politikával van esélyünk, de nemzeti identitásunk alappillérei legalább ilyen szilárd bázisát jelentik személyes filozófiámnak. Ezekben a kérdésekben nem hátrálhatunk! Ezekhez a fundamentumokhoz foggal-körömmel, tűzön-vízen át ragaszkodnunk kell!
– Mire büszke eddigi pályafutása, közéleti tevékenysége során?
2019-ben múlott 10 éve, hogy hivatalosan is megalapítottuk a megye legelső szervezeteinek egyikét. Szövegelni, meg a szebb jövőről szőtt cizellált ábrándokat viszonylag könnyű előadni,
azonban a politika is egy olyan „sport”, ahol jobb, ha a vágyálmok helyett a már elért eredmények beszélnek.
Választókerületi elnökként büszke vagyok arra, hogy országos kuriózumként, a hozzánk tartozó 77 településen még a gyalázatos emlékű EP-választáson is 23,4%-kal tudtuk növelni a Jobbik ’19-es EP-listájára leadott szavazatok számát az öt évvel korábbihoz képest, ezzel pedig a választókerületek közül a Dunántúl első, s az ország negyedik legjobb szavazati arányát hoztuk. A mostani önkormányzati választáson pedig 15% feletti eredményünkkel, szintén szép, de persze messze-messze nem elégséges szintet produkáltunk. Ezt csak egy összetartó, valóban bajtársias csapattal lehetett elérni. Parlamenten kívüli tevékenységeim mellett, az öt és fél év alatt (a mostani frakció harmadik legaktívabb hozzászólójaként) tett 284 eddigi felszólalásomból – túl a szakpolitikai vonatkozásokon – talán kiviláglik, hogy milyen társadalomképben gondolkodom.
– Hol látja a Jobbik szerepét, feladatát a közeljövőben, 2022-ben?
Most sem mondhatok mást, mint amit az alelnökjelölti szándéknyilatkozatomban is megfogalmaztam. Nagyapám húga – egy egész életét becsületes munkával végigdolgozó, mindössze hat elemit végzett, de józan paraszti bölcsességének tisztánlátásával sokdiplomás tudorokat leiskolázó falusi asszony – halála előtt azt mondta, hogy nem tud nyugodtan eltávozni, mert rossz felé mennek az ország dolgai. Nemzetünk sorsával kapcsolatosan én sem vagyok nyugodt. Nem véletlen, hogy a Jobbik volt az a politikai erő, amelyik egyetemi éveim MIÉP ifjúsági tagozatos ténykedése után végül magához vonzott.
Amikor 2009-ben, Kaposvártól délre még csak 7 ember merte szervezett keretek között felvállalni, hogy szabadideje s energiái jelentős részét a Jobbik építésére áldozza, még balliberális rezsim volt uralmon.
Azóta ugyan változott a kormány színezete, de a kiszolgáltatottság, az egzisztenciális fenyegetettség, az új Döbrögik kommunista párttitkárokat felülmúló úrhatnám pofátlansága csak fokozódott.
Hitem szerint a Jobbik az egyetlen létező erő, ami ezen igazán változtathat.
Hiszem, hogy a vérnarancsba fordult NERsevik rezsim – mostani állapotunk ismeretében – sajnos egyedül nem, csak ellenzéki koordinációval dönthető meg, de mellette vallom, hogy ez nem jelenthet önfeladást, nemzeti-néppárti fundamentumunk sziklakeménységű kell, hogy legyen! Tehát az ellenzéki együttműködésre szükség van, s ebben a koordinációban a nemzeti lelkiismeret hangja kell, hogy legyünk. Ezt a feladatot rajtunk kívül más betölteni nem tudja és nem is fogja. Bizonyos szempontból olyanok vagyunk – és ismerve a sajátos magyar belpolitikát… – olyannak is kell lennünk, mint Wass Albert Istenszékén élő, igazságkereső árva legényének az Egyedül a világ ellen című műben.
