Otthon / Egyéb / Ha „minden Kínában készül”, elég nagy baj, ha a vírus miatt nem dolgozhatnak

Ha „minden Kínában készül”, elég nagy baj, ha a vírus miatt nem dolgozhatnak

Az egész világ gazdasága megérzi a kínai koronavírus hatását; elsősorban a turizmus csökkent, de a termelés is visszaesett – mondta Salát Gergely Kína-kutató szombat este az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette, a holdújévkor hazatért munkásoknak – akik körülbelül 400 millióan vannak – már két hete fel kellett volna venniük újra a munkát az üzemekben, de ez nem történt meg a betegség miatt.

Mivel külföldi cégek is tartanak fenn gyárakat Kínában, így a termelés visszaesése ezeket is érinti – tette hozzá, jelezve: a probléma semmiképpen nem áll meg Kína határainál.

A hosszú távú hatások között szerepelhet még a bizalom visszaesése a befektetők között, ami Kínát súlyosan érintheti.

Mivel a kínai városi középréteg voltaképpen “szobafogságon” van, a helyi fogyasztás is visszaesett, üresek az éttermek és a boltok – közölte.

“Ha ennek a fertőzésnek néhány héten vagy hónapon belül vége van, akkor ugyanúgy, mint a 2003-as SARS-járvány idején, lesz egy rövidtávú visszaesés, de utána rögtön visszapattan a gazdaság, és a gazdasági szereplők behozzák a kiesett termelést, meg a kiesett fogyasztást”

– fogalmazott, hozzátéve, ha viszont a vírus sokáig megmarad, vagy világjárvánnyá alakul, akkor annak hosszú távú hatásai lesznek a gazdaságra.

A kutató szerint már az idei kínai gazdasági kilátások is romlottak: a tervezett 5-6 százalék helyett csak 4,5 százalékos növekedést jósolnak, ami ott komoly visszaesésnek számít.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Koronavírus: kevesebb nyugdíjat kell fizetni a halálozások miatt, kiszámolták mennyivel

Mekkora „megtakarítást” jelenthet az állam számára, hogy a vírus következtében elhunyt idősek ellátását nem kell …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: