Otthon / Friss hírek / Balassa Péter: „Akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni”

Balassa Péter: „Akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni”

A Jobbik Vas megyei regionális igazgatója cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint „egész Vas megyében megszűnt a Jobbik Bana Tibor távozása után”.

Az előzményekhez tartozik, hogy ma tíz helyi jobbikos jelentette be, távoznak a pártból. A Facebookon közzétett közleményükben kijelentették:

Mai naptól Vas megyében megszűnt létezni a Jobbik.

Az Alfahír közben megkereste Balassát, aki reagált a híresztelésekre, és leszögezte:

Még ha ezt bizonyos sajtótermékek így is akarják láttatni, akkor sem igaz, hogy megszűnt a Jobbik a megyében.

A Jobbik Vas megyei regionális igazgatója hozzátette, a mai kilépések is egy előre kidolgozott terv részét képezték, egyúttal sok sikert kívánt volt bajtársainak. Balassa emlékeztetett, Jakab Péter a Kongresszuson is egyértelművé tette, a párt újraszervezése során lesznek olyanok, akik távoznak majd.

A lap Szombathellyel kapcsolatban is érdeklődött az ellenzéki politikusnál, aki elmondta, a városban továbbra is a Jobbik számít az egyik legerősebb szervezetnek, nincs tudomása arról, hogy bárki kilépne, inkább belépőkről tud beszámolni.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: