Otthon / Friss hírek / Gyalázatos húzás a koronavírusra hivatkozva menekülni a kérdések elől, de az operatív törzs meglépte

Gyalázatos húzás a koronavírusra hivatkozva menekülni a kérdések elől, de az operatív törzs meglépte

Rögtön az első online sajtótájékoztatón bebizonyosodott, hogy az operatív törzs az újságírók védelmére hivatkozva gyakorlatilag saját magát biztosította be a kellemetlen kérdések ellen. Ha úgy tetszik, egy ordas nagy hazugság volt az, hogy a koronavírus miatt nyergelnek át az előre megírt kérdésekre.

A korábbi alkalmakkal ellentétben most nem volt visszakérdezés, nem volt semmilyen olyan körülmény, ami arra kényszerítette volna a résztvevőket, hogy lépjenek ki a komfortzónából és próbáljanak meg kellemetlen, előre nem feltett dolgokra válaszolni. Nagyjából pont annyira kellett izgulniuk, mint a múltkor Orbán Viktornak, csak itt legalább volt hang.

Ne legyen egy pillanatnyi kétség sem afelől, hogy a legalább két órával előtte elküldött kérdéseket aszerint válogatták, hogy mi az, amit aztán 11 perc alatt kényelmesen meg tudnak válaszolni, és mi az, amiről politikai szempontból kevésbé lenne szerencsés beszélni. Az egész kérdezz-felelek – ha lehet így hívni – nagyjából olyan volt, mint egy Origo-interjú bármelyik kormánypárti politikussal.

Jó lett volna, ha kiderül például, hogy milyen segítséget nyújt a kormány az önkormányzatoknak a rendkívüli intézkedések és a védekezés miatt megnövekedett kiadásokhoz. A választ minden bizonnyal nehezen használhatta volna fel imázsépítésre az a miniszterelnök, aki veszélyhelyzetben saját rajongóit előbb tájékoztatja Facebook-oldalán, mint az ország egészét. Mert ugye az elég rosszul veszi ki magát, ha kiderül, hogy pluszfeladatokat adtak a településeknek, csak pénzt nem az elvégzésükre.

Ki mástól lehetett volna választ várni arra a kérdésre, hogy mikor lehet végre megfizethető áron kézfertőtlenítőhöz és szájmaszkhoz jutni? Egy „nem tudjuk” és egy „fogalmunk sincs” nem lett volna megnyugtató, de legalább valós képet kaphattunk volna a jelenlegi helyzetről.

És a valós kép igenis fontos, mert ugye hányszor hallottuk, hogy milyen erős a magyar gazdaság, ekkora a növekedés, akkora a jólét. Aztán jött a koronavírus és megmutatta, hogy ez egy hatalmas kamu, egy jól kidolgozott szemfényvesztés. Ameddig a környező országokban a gyermekekkel otthonmaradó szülők fizetésük legalább egy részét megkapák az államtól, addig Orbán Viktor családbarát, erős Magyarországán a munkáltatókkal kell lemeccselni a fizetés nélküli szabadságot.

Kérdések tehát lettek volna bőven. Azt elismerték, hogy több száz érkezett hozzájuk, ahogy az Alfahír szerkesztősége is tucatnyi levelet kapott, miután arra vállalkoztunk, hogy a kérdések egy részét eljuttatjuk az operatív törzshöz.

Ez a rengeteg kérdés egy dolgot jelez, mégpedig azt, hogy a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatás nem megfelelő. Csakhogy egy olyan kormánynak, amely hazugságokról, elmebeteg konteókról rendszeresen, tízmilliárdokból “tájékoztatta a lakosságot”, kutya kötelessége lenne a húzósabb kérdésekre válaszokat adni akkor, amikor végre nem egy kitalált ellenségtől kell „megvédeni” az embereket.

Akár online, akár felvételről, akár az újságírók előtt.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Palkovics: A cégvezetőkre és a dolgozókra kell hagyni, mi legyen a home office sorsa

A határon túlra átjáró dolgozók helyzetéről és a turizmusról is tárgyalt Palkovics László az osztrák …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: