Otthon / Friss hírek / Ander a vasúti járatriktításról: “Igazi tőrdöfés ez a magyar vidék szívébe”

Ander a vasúti járatriktításról: “Igazi tőrdöfés ez a magyar vidék szívébe”

“Az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a vasutat, hanem a kötelességét teljesíti.”

– mondta a parlamentben Ander Balázs, aki nem mástól, mint Fónagy Jánostól idézett. Mint ismert, a jelenlegi kormánypártok politikusa – még ellenzékben – élesen tiltakozott a szocialista-szabaddemokrata kormányok vidékpusztító vonalbezárásai ellen, ám hatalomra kerülve a bezárt vonalak egy részét már eszükbe sem jutott újraindítani, vagy ahol igen, ott kamumenetrenddel működtették azokat.

A Jobbik dél-somogyi képviselője emlékeztetett: a Fidesz ellenzékben még tiltakozott a Kóka János fémjelezte vidékpusztítás ellen, ám – mint mondta – “most viszont ugyanazt csinálják”.

Az ellenzéki párt alelnöke úgy vélte: miközben a Budapest-Belgrád vasút hazai szakaszának 160 kilométerére elfüstölnek jövőre 132 milliárd forintot költ az állam, kinyírnak egy csomó mellékvonalat.

“Igazi tőrdöfés ez a magyar vidék szívébe”

Emlékeztetett: Dél-Somogyban is joggal háborodtak fel az ott élő emberek a Nagyatád-Somogyszob, valamint a Barcs-Gyékényes szakaszokat érintő esztelen változtatások miatt.

“Remélem, nemcsak én – a listáról bekerült ellenzéki -, hanem a térség kormánypárti képviselője is felemeli szavát a vidékpusztító, vasútsorvasztó lépések ellen”.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: