Otthon / Egyéb / Fogynak a balatoni szabadstrandok: az északi parton csak két településen lehet ingyen fürödni – hvg.hu

Fogynak a balatoni szabadstrandok: az északi parton csak két településen lehet ingyen fürödni – hvg.hu

40 tóparti településből mindössze 20 biztosít szabadstrandot. 

“A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet parti településein – ha a településrendezési eszközben erre kijelölt terület nem áll rendelkezésre – ki kell jelölni legalább egy közhasználatú játszóteret, sportpályát vagy közkertet (városokban közparkot), ezen túlmenően legalább egy ingyenesen igénybe vehető strandot vagy egyéb fürdőhelyet, amennyiben a kijelölés természetvédelmi érdeket nem sért” – idézi a Népszava a DK-s Arató Gergely által benyújtott törvénymódosítást, amellyel a Demokratikus Koalíció azt szeretné elérni, hogy minden balatoni településen legyen legalább egy szabadstrand.

A tó körül ugyanis csökken az ingyenesen használható fürdőhelyek száma: a Balatontipp gyűjtése szerint az idén már csak 64 olyan partszakasz akad, ahol belépődíj nélkül lehet strandolni. Mint emlékeztetnek: a negyven, tóparttal rendelkező Balaton-parti önkormányzatból húsz település már egyáltalán nem biztosít szabadstrandot, és csak Balatonkeresztúron, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron, Balatonszemesen, Zamárdiban és Örvényesen nem kell sehol sem fizetni a parthasználatért. Az északi parton pedig Örvényes mellett  már csak Tihanyban biztosítanak ingyenes fürdési lehetőséget.

Ugyanakkor jelentősen meg tudja dobni egy nyaralás költségeit, ha minden nap ezer forint körüli belépőt kell kifizetni a strandolásért – 500-tól 1700 forintig terjednek a balatoni jegyárak -, míg az ingyenes strandok használatával egy budapesti, négyfős családnak egy egynapos balatoni kiruccanás, még a vonatjegyek belekalkulásával együtt is olcsóbban jöni ki, mint mondjuk a margitszigeti Palatinus Fürdő látogatása – számolta ki a Népszava.

Az Összefogás a Balatonért Egyesület a napokban nyílt levelet is küldött Varga Mihály pénzügyminiszternek, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, melyben tiltakoztak a szabadstrandok fizetőssé tétele ellen, és arra kérték a döntéshozókat, ne járuljanak hozzá az állami támogatással felújított ingyenes strandok átminősítéséhez.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) ugyanis tavaly kifejezetten a szabadstrandok fejlesztésére lehetett pénzhez jutni, ám a rendbe tett strandok közül az önkormányzatok azóta volt, amit fizetőssé tettek, vagy legalábbis megpróbáltak fizetőssé tenni a mostani szezonra – írja a lap. Volt olyan település, ahol a koronavírus-járvány okozta bevételki­esésekre hivatkozva akarták belépőjegyessé tenni a strandot, ám végül a tiltakozások, valamint az MTÜ állásfoglalása miatt ez nem történt meg. A turisztikai ügynökség ugyanakkor csak véleményt formálhat a kérdésben, a strandok fizetőssé vagy ingyenessé tétele önkormányzati hatáskör.

Nincsenek azonban könnyű helyzetben az önkormányzatok sem – nyilatkozott a lapnak egy balatoni polgármester. Arra hivatkozott, hogy a szabadstrandok működtetése milliókba kerül egy településnek, ám az ingyenes fürdőhelyek fenntartása egyre nehezebb most, hogy a járvány miatt az önkormányzatoktól elvonták a gépjárműadó rájuk eső részét, illetve felfüggesztették az idegenforgalmi adót és az utána járó állami támogatást.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Az előválasztás meghekkelése a választási csalás főpróbája lehetett

Orbán Viktornak állt érdekében, hogy az előválasztás ne egy sikertörténet, hanem összeomlás legyen. Terve részben …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: