Otthon / Friss hírek / 400 milliót kapnak a kisebbségek a koronavírus miatt – hvg.hu

400 milliót kapnak a kisebbségek a koronavírus miatt – hvg.hu

A járványhelyzet miatt négyszáz millió forinttal segíti a nemzetiségeket a kormány.

A járványhelyzet következményeinek enyhítésére indított országos támogatási programot a magyarországi nemzetiségek támogatására a kormány, négyszázmillió forintos pályázattal az egy- és kétmillió forint közötti beruházásokat segítik- mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Pécsen.

Soltész Miklós közölte, hogy a pályázatban Baranya kiválóan teljesített, hiszen 75 millió forintos támogatás érkezik a megyébe, így a német nemzetiség negyvenhét, a horvát tizenegy, a szerb három beruházást hajthat végre.

Az államtitkár a pécsi Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpontban tartott sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy a múlt évi 70 millió forintos kormányzati támogatáson felül további 280 millió forinttal segíti az állam az intézmény bővítését. A támogatásnak köszönhetően az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is magában foglaló intézményben a középfokú oktatás bővítését szolgáló beruházás valósulhat meg 2021 szeptemberéig.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy tíz éve a kormányzat nemzetiségi politikáján belül olyan támogatási rendszert alakítottak ki, amelynek keretében iskolák, kulturális intézmények épülhettek és bővülhettek, programok, rendezvények, táborok valósulhattak meg.

Soltész kiemelte, hogy 2010-től csak a horvát nemzetiség 8,3 milliárd forintos támogatásban részesült céljai eléréséhez.

A horvát mellett a német nemzetiségi oktatás is folyamatosan fejlődik Pécsen, hiszen a Koch Valéria Iskolaközpont is 300 millió forintos, óvoda építését szolgáló kormányzati támogatásban részesül.

Soltész Miklós kiemelte, hogy Horvátország mellett Szerbiával, Szlovákiával is sokat javult a kapcsolat az elmúlt években, és reményét fejezte ki, hogy Románia és Ukrajna kapcsán is ilyen eredményekről lehet beszélni a későbbiekben.

A 350 millió forintos kormányzati támogatást élvező iskolaközpont-fejlesztés eredményeként a korábban ismertetett tervek szerint mintegy háromszáz négyzetméterrel növelik a komplexum alapterületét, négy tantermet és azokhoz tartozó kiszolgáló helyiségeket hoznak létre.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Évente egymilliárdból fogják ellenőrizni a pedagógusokat

A közlönyből derült ki, hogy indul a tanárok komplex ellenőrzése, de hogy ez mit takar, …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: