Otthon / Egyéb / Német EP-képviselő: Magyarországon már nincs hely az ellenzék számára

Német EP-képviselő: Magyarországon már nincs hely az ellenzék számára

Az EU-nak lépnie kell, mert a magyar miniszterelnök és barátai szétverik a jogállamot, ráadásul brüsszeli pénzeken gazdagodnak meg. Ezt írja a német zöldek egyik EP-képviselője a Frankfurter Rundschauban, miután nemrégiben tanulmányutat tett Magyarországon.

„Az Orbán és az EU-pénzáldás: Magyar Emirátus” című beszámolóját Daniel Freund az Iványi Gábor-féle Fűtött utcában kezdi, ahol éppen azoknak igyekeznek segíteni, akik a legjobban szenvednek a hatalom elnyomásától: a hajléktalanoknak, a romáknak és a menekülteknek.

A lelkész, aki annak idején egy úton haladt a jelenlegi miniszterelnökkel, mára maga is célpont lett, mert nem hagyja szó nélkül a korrupciót és harcol az alapjogokért. Márpedig  napjainkban az ilyenek megnézhetik magukat. Egyházától megvonták a bejegyzett státuszt, ugrott az állami támogatás. De sokan jártak úgy, mint Iványi. Aki bírálni merészeli Orbánt és a klikkjét, azt fenyegetik, zaklatják, kirúgják. A Fidesz 10 év alatt módszeresen kisajátította a közbeszédet és a szabad sajtót. Most éppen az Indexet próbálja megzabolázni. Az orbáni Magyarországon már nincs hely az ellenzék számára.

Forrás: hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Az oltakozók 150 ezer forintot kapnak a Bahartnál

Az Index a birtokába jutott körlevél alapján azt írja, hogy a többségi állami tulajdonban lévő …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: