Otthon / Egyéb / Politikusgyerektől a rendőrfőnökig: ők képviselik külföldön Magyarországot – hvg.hu

Politikusgyerektől a rendőrfőnökig: ők képviselik külföldön Magyarországot – hvg.hu

Egészen színes társaság dolgozik a magyar külügynél: az egyszerű politikai kinevezettek már szinte megszokottak is, de feltűnik Szijjártó Péter osztálytársa, a köztévé fideszesítője, és egy palesztin üzletember is. Itt a hvg.hu külügykörképe.

A jó káderek

Sokan talán már nem is emlékeznek rá, de az egészségügyből érkezett Mikola István nagyon hosszú ideig a Fidesz egyik erős emberének számított, sőt: előtte a KDNP erős embere volt, és ha 2006-ban a Fidesz – egyes értelmezések szerint miatta – nem veszti el a választást, ő lett volna a miniszterelnök-helyettes.

© Túry Gergely

Mikola ugyanis a választás előtt arról beszélt, a határon túliak szavazatával 20 évre bebiztosíthatná magát a Fidesz. Bár úgy tűnik, ez a vízióban tényleg volt valami, ezt már Mikola nélkül valósította meg a párt. A kezét viszont nem engedték el: 2011-ben a képviselői mandátumáról lemondva az az OECD párizsi magyar nagykövete lett, majd egy 2014-ben indult államtitkárkodás után 2018-ban jött ki a főnyeremény, és ő lett a canberrai nagykövet Ausztráliában.

Kevéssé látványos, de szintén fontos pártpozícióból került Ausztriába Nagy Andor, aki 1988-tól a Fidesz tagja, az első Orbán-kormányban pedig a miniszterelnök kabinetfőnökeként dolgozott. Kis szünet után 2004-ben ült be képviselőként a parlamentbe is, és egészen 2013-ig volt aktív a politikai pályán.

Nagy Andor
© MTI / Beliczay László

Ebben az évben viszont váratlanul lemondott a parlamenti mandátumáról, hogy aztán gyorsan megkapja az izraeli nagyköveti címet, amit 2018-ig birtokolt, majd átkerült Bécsbe, ahol a mai napig ő látja el a nagyköveti feladatokat. Legutóbb akkor került a hírekbe, amikor interjúban magyarázta el, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen demokrata, csak elmegy a falig.

Közéjük sorolhatjuk Kumin Ferencet is, aki idén lett nagykövet Londonban. A 45 éves Kumin oktatott a Századvég Politikai Iskolában, 2006-tól Sólyom László köztársasági elnök alatt idején vezette a kommunikációs főosztályt.

Kumin Ferenc
© Facebook / Kumin szerint

Két év szünet után 2012-ben átvette Kovács Zoltántól a nemzetközi kommunikációjáért felelős helyettes államtitkári posztot, ahonnan egyenes út vezetett New Yorkba, ahol 2018-ig főkonzul volt. Idén került Londonba került, miután a Habony Árpád jobbkezének tartott Szalay-Bobrovniczky Kristóf hazarepült. A csere egyes hírek szerint összefüggött azzal, hogy Habony ismét aktív szerepet kapott a kormányzati kommunikáció alakításában.

Sikó Annamária Jeszenszky Gézát váltotta Norvégia fővárosában, Oslóban 2016-ban, de már a kinevezése előtt is észrevehető volt a felívelő politikai karrierje. Nem biztos, de akár annak is köze lehet hozzá, hogy Sikó Orbán Viktor angoltanára is volt, aki az első kétharmados győzelme idején még köszönetet is mondott neki, amiért szellemi hátországot adott a Fidesznek.

Odrobina László
© Youtube

Odrobina László 2019 óta nagykövet Madridban, előtte felnőttképzési pénzek felelőse volt a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2017-ig, akkor indoklás nélkül mentették fel. A felmentés előtt hatósági vizsgálat indult az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) több képviselője ellen, mert jogosulatlanul vettek fel olyan, EU-s pénzeket, amikre Odrobina Farkas Flórián kormányzati szövetségeseként kötött velük szerződést. Farkas Flóriánhoz hű képviselők több hónapon át havi 300 ezer forint feletti díjazásban részesültek az Odrobina László által aláírt szerződések alapján. Bár a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt eddig 24 embert hallgatott ki gyanúsítottként, se Odrobina, se Farkas nem volt köztük.

A jelenlegi Los Angeles-i főkonzul, Széles Tamás neve talán nem csak diplomáciai körökben nem mond sokat, de az eredeti közegének számító sajtóban sem: mielőtt Los Angelesbe költözhetett volna, a Debreceni Televízió ügyvezető igazgatója volt. Az országos média figyelmét akkor keltette fel, amikor kiderült, 2014-ben elkísérte Új-Zélandra Kósa Lajost egy útra, ahol pont beleszaladtak egy Rolling Stones-koncertbe is.

Széles Tamás
© MTI / Kovács Attila

Los Angelesben 2017-ben kínos angolsággal mutatkozott be, de későbbi akciója is emlékezetes volt: 2018-ban a magyar államtól teljesen független kaliforniai Magyar Ház alelnökét mondatta le, miután az kormánykritikus kommenteket írt Facebookon.

A kellemes időjárást kapta Pach Judit is, aki Indonézia nagykövete lett Jakartában. A harmincas éveiben kikerült Pach 2014 óta képviseli Magyarországot Délkelet-Ázsiában, előtte a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője, majd Schmitt Pál sajtófőnöke volt.

Miután levezényelte az MTVA propagandagyárrá alakítását, Szabó László Zsolt 2016-ban kapta meg a nagyköveti pozíciót Wellingtonban. Előtte már lefutott egy nagyon hasonló kört: 2001-ben szintén Fidesz-kormány alatt mondott le a közmédia éléről, hogy aztán az az ausztráliai nagykövetség kulturális attaséja legyen.

Nem hagyhatjuk ki Őry Csabát sem, aki az egzotikus Vietnamban végzi el a nagyköveti teendőket, 2015 óta. Az első Orbán-kormányban előbb Harrach Péter politikai államtitkára volt, 2000 és 2002 között a Miniszterelnökségen dolgozott, majd a Fidesz EP-képviselője lett.

Bár már Szabó László külügyi karrierje jelenleg szünetel, azért érdemes kiemelni, hogy őt a washingtoni nagyköveti pozícióról hívták haza, hogy a kormányközeli lapokat gyűjtő Mediaworksöt irányítsa Liszkay Gábor után. Szabó helyettesét még nem nevezték ki, ideiglenes ügyvivőként Zombori Dóra irányítja a követséget.

Kocsis András Magyarország hágai nagyköveteként dolgozik, de főleg két dolog miatt érdekes: az egyik az, hogy Szijjártó Péter gimnáziumi osztálytársáról van szó, a másik pedig az, hogy 2018-ban bement kiosztani egy előadáson Gulyás Márton ellenzéki aktivistát, felhívta a figyelmet a párbeszéd fontosságára, aztán hazament.

Közel-keleti kapcsolataink

A lista egyik legérdekesebb szereplője Oszama Naffa, aki 2014 óta az Egyesült Arab Emírségek nagykövete annak ellenére, hogy az Index szerint felmerült, kinevezése nemzetbiztonsági kockázatot jelentene – amit Pintér Sándor belügyminiszter nem erősített meg. Naffa 2013–15 között a Kereskedőház Zrt. arab országokért felelős kereskedelmi igazgatója is volt, és a lap információi szerint a magyar állampolgárságát is politikai nyomásra szerezte meg.

Ő segítette Orbán Viktor közelébe az azóta elhunyt Ghaid Pharaont, akit korábban a CIA húsz éven át körözött terrorizmus támogatásának vádjával. Pharaonnal főleg testvére, a Jordánia tiszteletbeli konzuljaként Magyarországon dolgozó Zaid Naffa volt szoros kapcsolatban. Zaid Naffa biztosan nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ennek ellenére Áder János köztársasági elnök közeléből nézte végig a Parlamentben, ahogy Orbán Viktor negyedszer is miniszterelnök lesz.

Említést érdemel a bahreini tiszteletbeli konzul, Garamvölgyi Balázs is, aki ott bábáskodott Orbán Ráhel és Tiborcz István legendássá vált látogatásánál is, és afrikai újságokban reklámozta a magyar letelepedési kötvényt. Oka is volt a reklámok elhelyezésére, hiszen lelkesen üzletelt is a kötvényekkel.

Csiszár Jenő

Az ő külügyes karrierje akkora megdöbbenést keltett, hogy külön kategóriát kap. A korszakos Apukám Világából és Heti Hetesből ismert műsorvezetőről 2017-ben derült ki, hogy Magyarország milánói főkonzulja lesz. Akkor Csiszárra még várt egy olasz nyelvvizsga is a pozíció betöltéséig. 2019-ben Szijjártó Péter külügyminiszter javaslatára rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté léptették elő.

A gyerekek

Politikusok és egyéb közszereplők gyerekeként nyilván szembe kell nézni azzal, hogy a szülőknek fogják tulajdonítani a megszerzett magas pozíciót, de azért ítélkezés nélkül érdemes leírni, hogy Schmitt Pál lánya, Schmitt Petra Floridában kapott konzuli posztot. Nem ő az egyetlen sikeres Schmitt-rokon: az egykori köztársasági elnök unokaöccse, Schmitt Pál Péter Sanghajban volt főkonzul, igaz az a kaland kevesebb, mint egy évig tartott.

Vele együtt dolgozott Kínában B. Nagy Péter, a jelenlegi New York-i konzul, B. Nagy László, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjének fia.

Pesti Máté 2017 óta képvisel minket Pekingben, de sokkal érdekesebb a családi háttere: ő ugyanis Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő fia. A képviseletet 31 évesen vehette át, az erről író Átlátszó egyik forrása egyenesen nevetségesnek nevezte, hogy Kínában egy ennyire zöldfülű diplomata dolgozik, ám megjegyezte, a fontos megbeszélések úgysem Pekingben, hanem Budapesten zajlanak a két ország között.

Bár nem politikusgyerek, de illik megemlíteni Bencsik Dávid stuttgarti külgazdasági attasét, a Demokrata főszerkesztőjének fiát. Az Európa-jogász Bencsik egy ideig lelkesen osztotta meg mulatozásait a közösségi médiában is, a legutóbbi hír róla az, hogy Szijjártó Péter javaslatára ő kapta meg Kiváló Külgazdasági Attaséja kitüntető oklevelét. A nagy hírt egyetlen újság tartotta fontosnak megjelentetni: Demokrata.

Nem klasszikus rokoni szál, de azért mégsem lehet elmenni amellett, hogy a franciaországi nagykövetünk Károlyi György, aki a nagykárolyi gróf család tagja, és az egykori miniszterelnök, Károlyi Mihály féltestvérének a leszármazottja. Hasonló okokból érdekes vatikáni nagykövetünk: Habsburg Eduárd is, az ő vezetéknevében benne is van minden.

Nem várt nevek

Mile Lajos több pártot is megjárt, 2010-től négy évig az LMP országgyűlési képviselőjeként dolgozott, de részt vett az MDF, a Fidesz és az SZDSZ és a Magyar Demokrata Néppárt megalapításában is. Miután 2014-ben nem jutott be a parlamentbe, az akkori külügyminiszter, Navracsics Tibor kolozsvári főkonzullá nevezte ki. Szijjártó Péter érkezésével szintet is lépett: idén májusban nagyköveti címet kapott, de továbbra is főkonzul.

Mile Lajos
© MTI

Bencze József egyértelműen nem párthoz kötődő nagykövet: egészen 2011-ig volt országos rendőrfőkapitány, miután 2010-ben több rendbeli hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentették. A nyomozás elindult ugyan, de vádemelésről nem találtunk hírt. 2011-ben Bencze macedóniai nagykövet lett, 2016-tól viszont a Fülöp-szigeteken képviseli Magyarországot.

Bencze József (b) átveszi a megbízólevelét a szkopjei nagykövetség élére Schmitt Pál köztársasági elnöktől (j) a Sándor-palotában.
© MTI / Koszticsák Szilárd

2016 februárja óta Szántó Péter Magyarország üzbegisztáni nagykövete, nagy figyelmet egy története generált: egy diplomata elpanaszolta, hogy a minisztériummal Skype-on kellett tartani a kapcsolatot, ugyanis még nemzetközi hívásokat sem tudnak bonyolítani a követségről. Az is kiderült, a követség gazdálkodásának havi rendszerességgel előírt ellenőrzését korábban senki nem végezte el, a követség épületében pedig egyetlen kulcsra zárható rész sem volt. A külügytől meglepően rövid és tömör választ kapott panaszaira „Állítsd le magad!”

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Gyöngyösi Bayernek: “A nyilas-kommunistákat nem nálam kell keresni, hanem saját magánál, kezdve a nagyapjával”

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke kemény hangú nyílt levélben válaszolt Bayer Zsoltnak, a Fidesz 5-ös …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: