Otthon / Friss hírek / A Hit Gyülekezete vezető lelkésze ügyében költségvetési csalás miatt nyomoznak

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze ügyében költségvetési csalás miatt nyomoznak

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze ügyében a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya nyomozást rendelt el, költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Az Átlátszó és a Magyar Hang idén májusban írta meg, hogy Németh Sándor gyakorlatilag „hazavitte” az ATV-t, megszerezve a többségi befolyást a korábban gyülekezeti tulajdonban lévő kereskedelmi televízióban. A későbbiekben bebizonyosodott, hogy egy liechtensteini offshore cég közbeiktatásával történt meg a tévé és egy nagy értékű egyházi ingatlan átjátszása.

Egy hónapja a NAV is vizsgálatot indított ennek kapcsán, amit Bartus László feljelentése nyomán indítottak 60100-161/2020.bü számmal. A Főosztály tájékoztatása szerint a Bartus Fesz lesz című könyvében megjelent tényekkel kapcsolatban a Btk. 396. § (1) bekezdés a) pontja alapján vizsgálódnak.

Lapunk emailben megkereste a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztályát, és a Fővárosi Főügyészséget, hogy megtudja:

  • Fut-e a 60100-161/2020.bü számon nyomozás?
  • Németh Sándor ügyében nyomoznak-e?

Amint megérkeztek a válaszok, természetesen megírjuk őket.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Mindössze négy diák kapott ösztöndíjat a több milliárd forint közpénzből épült elitiskolában

Az önkormányzat évente százmilliókkal támogatja a Debreceni Nemzetközi Iskolát, a tanulók többsége több milliós tandíjat …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: