Otthon / Friss hírek / Hogyan kell emelkedő béreket “hazudni” a statisztika segítségével?

Hogyan kell emelkedő béreket “hazudni” a statisztika segítségével?

Statisztikai hazugságnak nevezte a 400 ezer forint fölé emelkedő bruttó átlagbért Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, aki a hazai fizetések drasztikus emelését is sürgette – erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt a Jobbik politikusa.

Mint ismert, a Központi Statisztikai Hivatal szerint júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ám ez az adat, mint kiderült, a különböző statisztikai “trükközések” miatt emelkedett.  Z. Kárpát Dániel példaként említette, hogy az átlagbér-számításnál nem veszik figyelembe az öt főnél kevesebbet foglalkoztató cégek alkalmazottait vagy a kisadózó vállalkozók tételes adóját (katát) fizetők jelentős hányadát.

Hozzátette, torzítja a számokat az is, hogy a legkisebb keresetű, legkiszolgáltatottabb munkavállalók lettek a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek első áldozatai, az ő munkanélkülivé válásuk pedig tovább húzta felfelé a bérátlagot, akárcsak a védekezésben résztvevők egyszeri különjuttatása.

“Statisztikailag a Fidesz sajátos világában nem jelenik meg több mint másfél millió munkavállaló”

– fogalmazott a Jobbik alelnöke. A politikus sürgette: emeljék az illetményalapokat, ami szerinte a “cicomaberuházások, piramisépítések, látványpékségek” költségének feléből megoldható lenne.

Szorgalmazta azt is, hogy a kormány csak olyan cégekkel kössön stratégiai együttműködést, amelyek vállalják, hogy – ha legalább lassan is, de – közelítik béreiket az európai fizetésekhez, a mikro-, kis- és középvállalkozások pedig kapjanak járulékcsökkentést azért cserébe, hogy az így megtakarított összeg egyharmadát bérfejlesztésre fordítják.

Hazugsággyár

Lapunk arról érdeklődött a politikusnál, hogy mi a véleménye arról, hogy a bíróság elmarasztalta a Magyar Időket Nemzetet, ugyanis hazugságot állított az ellenzék közös jelöltjéről, Bíró Lászlóról.

A Jobbik alelnöke elmondta, hogy a Fidesz sajtó “bekérdező szakasza” most mélyen hallgat azok után, hogy kiderült ismételten valótlan állításokkal hergelik a választópolgárokat. Úgy véli, sokatmondó tény, hogy a Magyar Nemzet meg sem jelent a tárgyaláson, hiszen ők maguk is tisztában voltak azzal, hogy valótlan tényeket állítottak.

“Hazudnak s állandóan hazudnak. Olyan bolsevik hazugsággyárat építettek ki Magyarországon, amely minden valamirevaló európai demokrácia kivetne magából”

– emelte ki a jobboldali politikus, hozzátéve: ő maga is számos per nyert az utóbbi években, mert olyan hazugságokkal támadták őt, ami már rég túl megy a jó ízlés határán.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Úton van a “mestervakcina” az átkozott vírus ellen

Jó kezdeti kísérleti eredményekről számolt be a CureVac NV biotechnológiai cég és a GlaxoSmithKline Plc …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: