Otthon / Friss hírek / Egyhamar nem lesz megállapodás a minimálbérről

Egyhamar nem lesz megállapodás a minimálbérről

Nehéz bármiféle emelésben gondolkodnunk a minimálbérrel kapcsolatban.

– nyilatkozta a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, a jövő évi minimálbér mértékéről szóló tárgyaláson.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadói oldal képviselője úgy vélte, 2021 ősze előtt nem számíthatunk a gazdasági folyamatok helyreállására és a gazdaság helyzete miatt legfeljebb csak egyéves megállapodás van kilátásban.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Tanácsának elnöke azonban hangsúlyozta, hogy a hazai legkisebb munkabér összege a visegrádi országokétól továbbra is 20-25 százalékkal van elmaradva.

A munkavállalói oldal el szeretné érni, hogy a minimálbér emelkedése az átlagkereset növekedésével, de legalább az infláció mértékével megegyezzen.

– jelentette ki Palkovics Imre.

Perlusz László VOSZ főtitkár ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy most sokkal rosszabb a gazdaság helyzete, mint a legutóbbi, 2018 végén megkötött kétéves bérmegállapodás idején.

Akkor a munkaadók 5, a szakszervezetek legalább 10 százalékos növelést szerettek volna elérni, a kompromisszum szerint 2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, így idén a minimálbér bruttó 161 ezer, a garantált bérminimum pedig 210 600 forint.

Érthető, hogy a szakszervezetek legalább a legkisebb munkabér összegének reálértékű növekedését szeretnék, de a piaci folyamatok ezt most nem indokolják.

– mondta Perlusz László, a VOSZ főtitkára.

A VKF következő ülése november második felében esedékes, de az eddig elhangzottak alapján kevés esély van a megállapodásra. A kormány továbbra is abban bízik, hogy a szociális partnerek meg tudnak egyezni.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Úton van a “mestervakcina” az átkozott vírus ellen

Jó kezdeti kísérleti eredményekről számolt be a CureVac NV biotechnológiai cég és a GlaxoSmithKline Plc …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: