Otthon / Friss hírek / Jobbik: “Orbán bejelentette a nagy semmit, grátiszban pedig azt, hogy karantén-karácsonyt készül adni a magyaroknak”

Jobbik: “Orbán bejelentette a nagy semmit, grátiszban pedig azt, hogy karantén-karácsonyt készül adni a magyaroknak”

Dr. Lukács László György, a Jobbik alelnöke friss sajtóközleményében azt írja, a „felelőtlen” kormány feje a mostani bejelentésével beismerte, hogy lényegében az elmúlt hetek szigorításai nem működtek, és nem voltak alkalmasak arra, hogy megállítsák a járványt. Lukács megjegyzi, “halványlila gőzük sincs, mit kellene tenni. Orbán Viktor ősszel hagyta, hogy a vírus diktálja a tempót, ezért most itthon karantén-karácsonyra kell készülni.”

A jobbikos országgyűlési képviselő szerint

“mi sem bizonyítja jobban, hogy óvodásnak nézik a magyarokat, hogy majd 21-én bejelentik, mi lesz 24-én. Pedig a facebookos lájkvadászat helyett az emberek azt várták a kormánytól, hogy megállítsa a járványt, és ezért is fogadták el életük komoly korlátozását.”

Az ellenzéki néppárt politikusa szerint ingyenes és széleskörű teszteléssel és a maszkviselési szabályok profi kialakításával nem kellene a magyaroknak a karácsonyukat várhatóan a családjuktól távol, magányosan tölteni, de ez Orbánt már úgy tűnik, nem érdekli.

“Összességében Orbán egy hónapos szigorításai lényegében eredménytelenek lettek, és hazánk Európa egyik legszerencsésebb országából az őszi második hullámra az egyik legnehezebb helyzetben lévő országává vált. Az elmúlt hónapokban, ha Orbán nem hazánk Európai Uniós kilépésén dolgozott volna, hanem az Európai Unióval együttműködve a járvány megállítása érdekében buzgólkodott volna, akkor nem kellene karanténban tölteni az ünnepeket”

– zárta sorait Lukács.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: