Otthon / Friss hírek / Jakab Péter: “Ha ezt a küzdelmet miniszterelnök-jelöltként segíthetem, úgy vállalom a megmérettetést”

Jakab Péter: “Ha ezt a küzdelmet miniszterelnök-jelöltként segíthetem, úgy vállalom a megmérettetést”

Pontosan egy évvel pártelnöké választása után, Jakab Péter, a Jobbik vezetője megtartotta első évértékelőjét, amelynek az elején hangsúlyozta, a mostani válságos helyzetben a politikus a múltba révedéssel csak a jövőtől veszi el az időt, azonban

„évente egyszer mégis vissza kell tekinteni, hogy lássuk, mi az, amit tenni kell, és amit soha, mi az ami előrevisz, és ami az, ami csak a nyomorba”.

Felidézte, egy évvel ezelőtt a Jobbik Tisztújító Kongresszusának azt mondta,

„mi, jobbikosok vagyunk a nemzet lelkiereje, akiket nem lehet megtörni , és éppen ezért ránk, jobbikosokra vár az az embert próbáló feladat, hogy újraegyesítsük a nemzetet”,

és hogy az általa vezetett Jobbik ezért az országért csatába fog hívni miniden tisztességes magyar embert. Nemcsak a jobboldali tanárt, hanem az összes tanárt, nemcsak a jobboldali ápolónőt, hanem valamennyit, nemcsak a jobboldali melóst, hanem az összeset.

Jakab Péter az évértékelőben felidézte, februárban, a dunaújvárosi időközi választáson fölényes győzelmet arattak a Fidesz felett („elvertük őket, mint jég a határt”), míg ősszel a borsodi időközin, egy piszok nehéz fideszes körzetben, éppenhogy csak alulmaradtak.

Közben a Jobbik 6 százalékos pártból 14 százalékos párttá vált. A fiatalok körében mi vagyunk a legerősebbek, most már a kormánypártot is előzzük

– mondta, hozzátéve:

jelenleg is 1500-an várakoznak szerte az országban, hogy csatlakozzanak hozzánk.

Még a tavalyi tisztújítónál maradva azt is felidézte, hogy akkor azt is mondta, túl sokan ülnek a Jobbik szekerén, és kevesen húzzák azt, ezért nem haladnak előre.

„Ma már azt mondhatom, hogy sokan és egyre többen húzzák teljes erővel ezt a szekeret. Tisztességes magyar emberek, akik szabadságot és jólétet szeretnének a saját hazájukban, és ezt meg is fogják kapni”

– utalt a Jobbik szervezeti erősödésére.

„Az elmúlt egy esztendő mérlegre tett bennünket. Mérlegre tett mindannyiunkat”

– hangsúlyozta. Jakab Péter szerint a vírus és a mögötte loholó gazdasági válság mindenkiből kihozta a legőszintébb lényét.

„Most kiderült, hogy ki az, akinek a nemzet a fontos, és ki az, akinek csak önmaga, ki az, aki csak beszél az összefogásról, és az, aki azt meg is teszi. Ki az, aki kész áldozatot hozni ezért a nemzetért, és ki az, aki csak mástól vár áldozatot, ki az, aki bátran szembenéz a bajjal, és ki az, aki gyáván, ostoba sorosozásba menekül”

– sorolta, majd hozzáfűzte: 2020 megmutatta, ki az, akire lehet számítani, és aki az, akire nem.

A Jobbik elnöke szerint a magyar emberekre lehet számítani a bajban. Az egészségügyi dolgozókra, akik egészségügy nélkül is mentik az életet, a tanárokra, akik iskola nélkül is tanítanak, a szülőkre, akik pénz nélkül is egyben tartják a családot, a nyugdíjasokra, a nagyszülőkre, akik aggódnak az unokákért, az országra, ami küzd a túlélésért – mondta. Ugyanakkor, a Parlamentben „a 133 leggyávább magyar” megmutatta, milyen is az, amikor egy kormány nem tesz semmit sem a bajban. Európa kormányai maszkot osztottak, mentették a munkahelyeket, pénzt adtak a bajbajutottaknak, eközben a magyar kormány azon hisztizett, hogy korlátlan időre kapjon korlátlan hatalmat, majd gyalázza az ellenzéket, hogy ezt problémának tartották – idézte fel a politikus a felhatalmazási törvényt.

„Európa országai teszteltek, tesztelték a lakosságot, hogy megállítsák a vírust. Nálunk is teszteltek, csak nem vírusra, hanem türelemre. Titeket teszteltek”

– fogalmazott Jakab Péter, aki szerint

a kormány tesztelte a népet, hogy mennyit tűrnek még a magyar emberek.

Eltűrik-e, hogy miközben máshol átvállalták a bajba jutottak bérének 75-80 százalékát, hogy mentsék a menthetőt, a magyar kormány nem csinált mást, mint jachtozott, szórakozott, sorosozott, vagy amikor már tenni is kellett volna valamit, azt mondta, annyi ember ment már itt tönkre, hogy ezzel ők nem tudnak mit kezdeni – beszélt arról, milyen helyzetben várta hazánk a második hullámot. Ám kiderült az is, a kormány tétlenségénél már csak az tud nagyobb kárt okoz, ha ez a kormány cselekszik is. Szerinte az újabb rendkívüli jogrendben a Fidesz ahelyett hogy rendezte volna az egészségügy helyzetét, megemelte volna az álláskeresési járadék idejét és összegét, mentette volna a munkahelyeket, kezelte volna a válságot, inkább módosította a választójogi törvényt, és Alaptörvényben rögzítették a lopást. Valamint megzsarolták Európát, belengették Magyarország kilépését ez EU-ból, illetve elvették az ellenzéki önkormányzatok pénzét, miközben ők két kézzel szórták a gazdaságvédelmi alap milliárdjait, stadionokra, propagandára, űrkutatásra, vadászati kiállításra, fideszes alapítványokra – tette még hozzá.

Jakab Péter, Jobbik,
Jakab Péter
Béli Balázs

„A kormány nem a vírust büntette, hanem a választót, nem a munkahelyeket védte, hanem a hatalmat, nem a népről gondoskodott, hanem önmagáról”

– utalt arra Jakab Péter, hogy tavaly betervezett 367 milliárdos hiány év végére 5500 milliárdosra duzzadt.

A vírus, a járvány az egésze világon szenvedést okoz, de az nem mindegy, hogy kormány vagy a nép szenved – tett újabb nemzetközi kitérőt.

„Európa kormányai vért izzadnak azért, hogy a népeik ne szenvedjenek, nálunk a nép izzad vért, hogy a kormány ne szenvedjen. És ők nem is szenvednek, orgiáznak, drogoznak, buliznak, felvásárolják a fél Balatont, felújítják a szállodáikat, közben sorosoznak, libernyákoznak, a nőket lenézik, a gondolkodókat megvetik”

– mondta.

Jakab Péter úgy látja, a gyűlölet a kormány nyelve, amit használnak a parlamentben, a közmédiában, amivel mérgezik a magyar emberek tudatát. A hatalom érti ezt a nyelvet, a válság viszont nem. Hatalmon lehet úgyis maradni, hogy a másikat mocskolom, de a válságot legyőzni gyűlölettel nem lehet – tette hozzá.

2020-ban többszáz ezer honfitársunk maradt munka és megélhetés nélkül, közel 12 ezer magyar halt bele a koronavírus-járványba, és ki tudja, hány ezren haltak bele az elmaradt gyógykezelésekbe – szerinte ez a kormány válságkezelésének valódi eredménye. Jakab Péter szerint egy bátor ember ilyenkor vállalja a felelősséget, és szedi a sátorfáját, a gyáva másra keni az egészet.

„Orbán Viktor gyáva volt megtenni a bátrak lépését. Ahelyett hogy vállalta volna a felelősséget az elhibázott, nem létező válságkezeléséért, és távozott volna, inkább bosszú hadjáratot hirdetett az ellenzéki önkormányzatok ellen. Kisemmizte az ellenzéki városokat, az ottélőket, az ott dolgozókat, a szociális dolgozókat, mintha ők tehetnének mindenről, és a miniszterelnök szerint ez így is van”

– mondta, hozzátéve:

„Orbán Viktor szerint, ha épp nem Soros a hibás, akkor mi magyarok vagyunk azok”.
Jakab Péter, Jobbik,
Jakab Péter
Béli Balázs

Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor szerint azért szabadult el a koronavírus, mert az emberek nem vették komolyan azt, amit a kormány mond, de hogyan lehet komolyan venni egy olyan kormányt, amelyik először azt mondja, a fiatalok össze-visszafertőzhetik egymást, abból nem lesz baj, majd bezárják a szórakozóhelyeket, mondván, hogy a fiatalok össze-visszafertőzik egymást, és ebből baj lesz? Vagy mikor azt mondják, hogy maradjunk belföldön, de ők elmennek jachtozni az Adriára, vagy szilveszterezni a Maldív szigetekre.

Hogyan lehet komolyan venni azt a kormányt, amelyik azt mondja, hogy a magyarok ne menjenek 10 főnél nagyobb tömegrendezvényekre, de ők meg Brüsszelben orgiáznak 25 fickóval, meg egy zsáknyi droggal

– sorolta. Márpedig Jakab Péter szerint ebből a válságból csak vezetheti ki az országot, aki mögött teljes a bizalom és a nemzeti egység. A Fidesz mögött egyik sincs meg – szögezte le.

A nemzet megosztása nem lehet a jövő útja – szögezte le. Ennek az országnak nem gyűlöletre van szüksége, hanem összefogásra, szolidaritásra, egymás mellett való kiállásra. Milyen összefogást akar az, aki azt mondja, hogy az ellenzék nem a nemzet része, aki az ellenzéki szavazót mosléknak nevezi, aki szerint a nő nem ér annyit, mint a férfi, sőt, a nő szánalomra méltó, és aki meglopja, kisemmizi a saját a nemzetét? – kritizálta az elmúlt időszak kormányzati kommunikációját.

Jakab Péter szerint a Fidesz ma Magyarország legszélsőségesebb, leggyűlölködőbb pártja. Egykor a Jobbikban is voltak ilyenek, ők ma a Fideszt segítik – húzta alá. Majd kitért arra is, hogy a Fidesznek ma már belefér az, ha egy országgyűlési képviselőjük cigány embert tesz a kazánba, és megégetéssel fenyegeti, belefér az, ha valaki ezerszámra gyűjti a pedofil képeket, és ha egy állami vezető Európát gázkamrának nevezi. Eljutottak oda, hogy Alaptörvénybe kell rögzíteni, hogy az apa férfi, az anya meg nő, mert e nélkül összekevernék – mondta

„Mindenki változik, mi, jobbikosok is. Világossá tettük, hogy nem tűrjük a szélsőséget. Ha valaki emlékműveket gyaláz meg, annak nincs helye közöttünk”

– utalt a személyi változásokra. Ugyanakkor mindenkit a nemzet részének tekint a párt, aki magyarnak vallja magát, legyen bármilyen a származása, szavazzon bárkire, éljen bárhol, „de senkit nem tekintünk a nemzet részének, aki ezt a nemzetet meglopja”.

„Szélsőjobbról nézve minden baloldalinak tűnik, a jobbközép is. De azért, mert a Fidesz szélsőjobboldali párt lett, a Jobbik nem lett baloldali”

– reagált Jakab Péter Orbán Viktor kritikájára. A magyar dolgozók, a kiskeresetű munkavállalók, a nyugdíjasok, a szegények, az elesettek képviselete nem baloldali, hanem keresztény érték. A szolidaritás, az embertársaink melletti kiállás a legalapvetőbb emberi érték, amit ismerek, és sajnálom, hogy ez ismeretlen az úgynevezett kereszténydemokratáknak – mondta.

Büszke vagyok a Jobbik változására, mert ez tette lehetővé az ellenzéki összefogást, ami aztán lehetővé teszi a kormányváltást, és egy jobb Magyarország megteremtését

– szögezte le Jakab Péter. „Ha mi , Jobbikosok nem járjuk végig a néppártosodás útját, ha nem tesszük teljesen világossá, hogy mit lehet, és mit nem lehet, ha továbbra is összekacsintunk olyanokkal, akikkel ma már a Fidesz cimborál, akkor ma hiányozna az ellenzéki összefogás jobb lába” – érvelt egy focis példával.

Jakab Péter, Jobbik,
Jakab Péter
Béli Balázs

Szerinte 2020-ban az ellenzéki pártelnökök történelmi tettet hajtottak végre, olyan emberek ültek le egy asztalhoz, akik korábban még soha. Szemtől szembe, őszintén feltettek egymásnak számtalan kérdést, hogy képesek-e 30 év után egy kicsit túllépni a pártpolitikán, felülemelkedni az önös érdekeiken, és ha kell, egyet hátra lépni, hogy a nemzet kettőt lépjen előre – idézte fel az ellenzéki egyeztetéseket.

„Az összefogás a nemzet igazi tartaléka”

– szögezte le Jakab Péter, hozzátéve:

„és mi ebből a kiaknázatlan tartalékból fogunk új országot építeni, olyan országot, ahol az új nemzeti egységkormány vállalja a társadalmi béke megteremtését”.

A közös ellenzéki alapelvekre utalva hangsúlyozta, a pártok vállalták, hogy véget vetnek az évtizedes gyűlölködésnek, betemetik az árkokat, és helyreállítjuk a nemzet egységét. Mindenkit ugyanazok a jogok és ugyanazok a kötelezettségek fognak megilletni, nem lesznek kivételezettségek.

„Véghez visszük az elszámoltatást, csatlakoztatjuk hazánkat az Európai Ügyészséghez, mert mindenkinek meg kell kapni, ami neki jár. Aki lop, aki részt vesz a nemzet kifosztásában, az kapjon példás büntetést”

– tett ígéretet a Jobbik elnöke.

„Ne legyen két Magyarország, egy a szegényeknek, egy gazdagoknak, egy az ellenzéknek, egy a kormánypártnak, egy a vidéknek, egy a fővárosnak”

– szögezte le. Jakab Péter hangsúlyozta a Jobbik legfontosabb üzenetét: véget fognak vetni a vidék leszakadásának. Ugyanakkor a pátelnök szerint véget kell vetni Magyarország leszakadásának is. Ne legyen két Európa, egy a szegényeknek, egy a gazdagoknak, egy keletnek, egy nyugatnak, a magyar dolgozó ne az olcsóságáról legyen híres, hanem a tudásáról, arról aminőségről – magyarázta: „amit nyugaton meg kell fizetni, azt kelljen megfizetni nálunk is”

Jakab Péter szerint 2022-ben erről is döntenünk kell, maradjunk-e Európában. „Orbán Viktor menni akart, mi viszont maradni. Mi maradunk Európában, ezt diktálja a józan ész, és Szent István ezeréves öröksége is, ami Magyarország helyét nyugaton jelölte ki” – szögezte le, ugyanakkor ismét hangsúlyozta: de nem leszünk másodrendű európai polgárok. Európai jogokat, béreket, jólétet követelünk minden magyar embernek, az új nemzeti egységkormány ezért fog küzdeni, támogatva a családokat, a közösségeket, a magyar kkv-kat – szögezte le Jakab Péter.

Az idei évre kitérve beszélt az ellenzéki előválasztásokról is.

Legkésőbb október 23-án egy színpadon fog állni az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a 106 képviselőjelölttel, hogy együtt váltsunk kormányt, együtt váltsunk korszakot

– ígérte meg.

„Biztos vagyok benne, hogy lesznek piszok kemény küzdelmek, parázs viták, de egyet ne felejtsetek el, a nap végén nem egymást kell legyőznünk, hanem a Fideszt”

– üzente a leendő jelölteknek, illetve az őket delegáló pártoknak.

Jakab Péter leszögezte: az előválasztásnak méltónak kell lennie ahhoz az új korszakhoz, amit az ellenzék meghirdetett, az árkok betemetéséhez, az előválasztás a jelöltek vitáiról, programjáról szóljon, és ne az ellenzéki pártok versenyéről. Mint mondta, a versenyben mindig vannak vesztesek, van olyan aki megsérül, be sem ér a célba, márpedig, itt és most nekünk, ellenzéki pártoknak együtt, közösen kell célba érnünk, mert csak együtt közösen lehet legyőznünk a Fideszt. Az erősebb ellenzéki pártoknak nagyobb a felelősségük, vigyázniuk kell a többiekre is, akik talán ma gyengébbek. „Vigyáznunk kell egymásra, hogy a nap végén mindenki, aki ennek a nemzetnek jót akar, az nyertes legyen, mert Magyarország csak így győzhet, de így győzni is fog” – foglalta össze.

„Mindenkinek, aki elindul az előválasztáson, tiszta és nemes küzdelmet kívánok. Ha jó magam ezt a küzdelmet miniszterelnök-jelöltként segíthetem, úgy vállalom a megmérettetést, ha a nap végén mást kell támogatnom, úgy nemzetért azt is megteszem”

– zárta évértékelő beszédét Jakab Péter.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: