Otthon / Egyéb / A Fidesz elkapkodhatta a néppárti kilépést

A Fidesz elkapkodhatta a néppárti kilépést

A Népszava szerint a döntés így sértheti a párt alapszabályát.

A Fidesznek saját alapszabálya azt írja elő, hogy a párt az Európai Néppárt (EPP) tagja, márpedig ezt módosító döntés nem ismert, írja a NépszavaNovák Katalin, a Fidesz külkapcsolatokért felelős igazgatója párszavas Twitter-üzenetben jelentette be a legnagyobb európai pártcsalád elhagyását, de még a csatolt kilépési nyilatkozat sem utal semmilyen testületi döntésre.

A lap megkereste a Fidesz sajtóosztályát, Novák Katalint, a párt több politikusát, de még nem válaszoltak rá, milyen felhatalmazás alapján döntöttek a kilépésről. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség alapszabálya (4. paragrafus) ugyanis kimondja, hogy „a Szövetség tagja az Európai Néppártnak és társszervezeteinek”.

A dokumentum szerint a pártban nagyobb horderejű döntéseket az Országos Választmány, az Országos Elnökség, a pártelnök és a Kongresszus hozhat. Ezek alapján vagy a választmánynak, vagy a kongresszusnak, esetleg az elnökségnek kellett volna határoznia a kilépésről, amit még a pártelnök döntése sem írhat felül. A Népszava szerint akár alapszabály-módosítás is szükséges lehet a kilépés miatt.

Lövétei István alkotmányjogász korábban azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy önkéntes kilépés/felfüggesztés esetén a döntést a Fidesz saját alapszabálya szerint sem hozhatta volna meg egy személyben Orbán Viktor mint pártelnök, a párt valamely döntéshozó testületének erről határozatot kellett volna formálisan is elfogadnia.

24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Mindössze négy diák kapott ösztöndíjat a több milliárd forint közpénzből épült elitiskolában

Az önkormányzat évente százmilliókkal támogatja a Debreceni Nemzetközi Iskolát, a tanulók többsége több milliós tandíjat …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: