Otthon / Egyéb / Itt a jó külföldi példa: vitamincsomag a nyugdíjasoknak

Itt a jó külföldi példa: vitamincsomag a nyugdíjasoknak

Úgy tűnik, szintet lépet a szerb vezetés a nyugdíjasok kegyeinek elnyeréséért folytatott örök politikai küzdelemben. Lényegében cukorkát kínálnak az időseknek, bár még ez jobb, mint ha színes üveggolyókat kapnának.

Aleksandar Vucic szerb elnök a napokban egy tévéinterjúban kijelentette, hogy az elkövetkező időszakban az állam ingyenes vitamincsomaggal segíti a majd nyugdíjasokat, hogy ezáltal is erősödjön az idősebbek immunrendszere – adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. „Minden nyugdíjas C–, és D-vitamint, valamint cinktablettákat kap az államtól.

Később azt tervezik, hogy az egészségügyi dolgozókat is hasonló módon segítik. Minden idősotthonba, minden házba eljuttatják ezeket a vitamincsomagokat – mondta az elnök, aki hozzátette, hogy a tervek szerint június 5-ig mindenki megkapja az ingyenes vitaminokat. „Minden nap azon dolgozunk, hogy segítsünk az embereken” – tette hozzá.

Eközben a szakszervezetek kifogásolják a nyugdíjszabályozás megváltozását. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapról (PIO) szóló törvény módosítási tervezete szerint azok a munkavállalók, akik amiatt voltak kötelesek 65 éves koruk előtt nyugdíjba vonulni, mert a cég, amelyben dolgoztak csődbe ment, vagy valamilyen szerkezeti átalakításon esett át, megkaphatják az öregségi nyugdíj teljes összegét, mások viszont nem.

Az érdekvédők kifogásolják, hogy a kormány csak azoknak garantálja a teljes öregségi nyugdíjat, akik olyan cégekben dolgoztak, amelyek csődbe mentek, vagy szerkezeti átalakuláson mentek át. Azokat a nyugdíjasokat, akik nem ilyen vállalatokban dolgoztak diszkriminálják. Annak idején a kormány nekik is felajánlotta, hogy 33 év után elmehetnek nyugdíjba, csak aztán jött a 2014-es famózus törvény, amely szerint jelentősen csökkentették járandóságaikat. A szakszervezetek szerint  nekik is a teljes összeget kell megkapniuk függetlenül attól, hogy hol dolgoztak.

napi.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Sürgősséggel szavaztatják meg az Országgyűléssel a rendkívüli jogrend meghosszabbítását

Az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja a plenáris ülés azt a törvénymódosítást, …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: