Otthon / Egészségügy / Az ADOM diákmozgalom azt kéri a kormánytól, hogy ne tegye kötelezővé a jelenléti oktatást az általános iskolákban

Az ADOM diákmozgalom azt kéri a kormánytól, hogy ne tegye kötelezővé a jelenléti oktatást az általános iskolákban

Közleményt adott az ADOM diákmozgalom azok után, hogy a kormány döntése szerint április 19-én kinyitnának az általános iskolák. A diákmozgalom, mint írta: üdvözöli a kormány április 9-i döntését, amely alapján a középiskolákban a következő három hét folyamán folytatódik a távoktatás.

Hozzátették, hogy “bár nagyon vegyesek a diákok tapasztalatai az online oktatás hatékonysága kapcsán, a jelenlegi helyzetben mégis ez a felelős döntés.”

A továbbiakban változtatás nélkül közöljük az ADOM diákmozgalom kéréseit:

1. Kérjük a kormányt, hogy a középiskolák nyitásának végső dátumát május 10. előtt vizsgálja felül, és szakmai szervezetek – például a Magyar Orvosi Kamara – ajánlásával határozza meg. Nem politikai, hanem szakmai döntésre van most szükség, hiszen emberi életek múlhatnak ezen: egyre fiatalabbak és egyre súlyosabb tünetekkel kerülnek kórházba. Nem szeretnénk egyetlen diáktársunk halálhírét sem olvasni a kormány felelőtlen döntése miatt!

2. Kérjük a kormányt, hogy vizsgálja felül az általános iskolások helyzetét!
Nem értjük, mi a különbség például egy nyolcadikos általános iskolás és egy kilencedikes középiskolás diák között. Felszólítjuk a kormányt, hogy ne tegye kötelezővé a jelenléti oktatást az általános iskolákban. Legyen lehetőségük a diákoknak otthon feldolgozni a tananyagot, és garantálja a kormány jogszabályban, hogy a rendkívüli helyzet idején ezt szülői igazolás esetén ne tekintsék hiányzásnak!

3. Jogszabályi garanciát a hiányzások kapcsán!
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár április 9-én a hírTV műsorában úgy nyilatkozott, hogy alapos indokkal jelenleg is dönthetnek úgy a szülők, hogy nem küldik iskolába gyermeküket a járványhelyzet idején. Szervezetünkhöz azonban iskolánként nagyon vegyes tapasztalatokról érkeznek be szülői beszámolók, ráadásul néhány hét alatt annyi igazolt hiányzást gyűjthetnek össze a diákok, amely osztályozóvizsgát vagy évismétlést is eredményezhet. Éppen ezért kérünk jogszabályi garanciát a kormánytól, hogy azokat a diákokat nem érheti semmilyen hátrány, akik saját vagy családjuk egészségének védelme érdekében a jelenlegi helyzetben inkább online formában tanulnának!

4. Segítséget a pedagógusoknak!
Arra kérjük a kormányt, hogy biztosítson minden szükséges szakmai támogatást a pedagógusoknak a tanításhoz ebben a rendkívüli időszakban.

Az ADOM jelezte, hogy csatlakozhat mindenki az április 19-ei iskolabojkotthoz, amelyhez eddig is legalább 20 ezren csatlakoztak.

Ahogy korábban írtuk: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) úgy véli, alapos indokkal joga van a szülőnek egészséges gyermeket is visszatartani az iskolától. Totyik Tamás azt mondta, ezt kérvényezni kell, amit az iskolának el kell fogadni.

Egyetlenegy dologra kell ügyelnie a szülőnek ebből a szempontból: hogy elegendő ideje legyen a tanulónak ahhoz, hogy a tanév végén lezárható legyen

– tette hozzá a PSZ elnöke.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

A kormány megígérte Brüsszelnek, hogy legkésőbb két év múlva újra csatlakozhatnak a hálózathoz a napelemesek

Vállalta a kormány hogy legkésőbb két év múlva kivezeti az október végétől élő korlátozást, ami …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: