Otthon / Egyéb / Meghalt Szabó László, a Tévémaci megalkotója

Meghalt Szabó László, a Tévémaci megalkotója

Az iparművész 85 éves korában hunyt el – a gyászhírt a Facebookon közölte a családja.

“Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szabó László 85. életévében, 2021.04.10. -én tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket” – olvasható a család közleményében.

Az iparművész Szabó Lászó a magyar televíziózás leghíresebb bábfiguráit alkotta meg, ő készítette el és keltette életre a Tévémacit, Misi Mókust, Mekk Eleket, Mirr-Murrt és a Legkisebb Ugrifülest.

Szabó 1935. június 24-én született Kispesten, és az ötvenes években a Honvéd Kilián Repülő Tiszti Főiskolára járt. 1955-ig repült, majd versenymotorokat tunningolt a Csepeli Motorkerékpár Gyárban, később hidraulikusként is dolgozott – olvasható róla a szarvasnet.hu-n.

1965-ben a Pannónia Filmstúdió bábműtermében kezdett dolgozni makettesként, később csoportvezető lett. Szabó László innen ment nyugdíjba, saját bevallása szerint mindig is nagyon szeretett rajzolni és festeni is, olaj- és pasztellképeket készített.

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

A kormány megígérte Brüsszelnek, hogy legkésőbb két év múlva újra csatlakozhatnak a hálózathoz a napelemesek

Vállalta a kormány hogy legkésőbb két év múlva kivezeti az október végétől élő korlátozást, ami …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: