Otthon / Friss hírek / Államtitkár: sikerült megtartani a munkahelyeket, ráadásul ott a közmunka is

Államtitkár: sikerült megtartani a munkahelyeket, ráadásul ott a közmunka is

A veszélyhelyzeti intézkedések feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők jelentős részét felszívhatja – vélekedett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban hétfőn.

Hozzátette, hogy akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak.

Jó jelnek nevezte, hogy a tavalyi visszaesés után ismét több mint 4,5 millió magyar embernek van munkája, és emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi ismert, 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában.

Egyértelműen sikeresnek nevezte a bértámogatási programot, amellyel szerinte sikerült megtartani a munkahelyeket, bár messze nem fizettek annyit, mint a nemzetközi példák alapján el lehetett volna várni, ráadásul volt olyan, hogy rögtön le is vonták a kifizetett pénzt.

A munkáltatók eddig mintegy 166 ezer munkavállaló támogatását kérelmezték, a megítélt támogatások 99 százalékát, mintegy 70 milliárd forintot már ki is fizették – mondta.

Hozzáfűzte, hogy az igénylők 48 százaléka a vendéglátásban, 12 százaléka a szállodai szolgáltatásban kapott támogatást, három-három százalékkal részesedett az italszolgáltatás és a fizikai közérzet javítása, és 2,4 százalék jutott a ruházati kiskereskedelemre, ez az öt terület adja az összes kérelmező több mint kétharmadát.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: