Otthon / Friss hírek / „Csürhe!”, „Kretén!”, „Büdös bunkó!”, „Moslékkoalíció!”, „Csicska!”, „Menjél igyál!”, „Duguljon már el!”

„Csürhe!”, „Kretén!”, „Büdös bunkó!”, „Moslékkoalíció!”, „Csicska!”, „Menjél igyál!”, „Duguljon már el!”

Elvtársazni már lehet a fideszes képviselőket, ficsúrnak nevezni azonban nem!

Így kommentálta Jakab Péter, hogy Kövér László házelnök, ismét megvonta a szót a Jobbik elnökétől a parlamentben. A Fidesz politikusa még annyit mondott, hogy Jakab Péter foglaljon helyet és tanulmányozza a házszabályt, hogy nem sértegetheti a képviselőt, illetve a levezető elnököt.

A házszabályban egy sor olyan kitétel van, amely alapján az elnök megvonhatja a szót az adott képviselőtől. Ilyen például a 46/B. § első bekezdése, amely szerint “azt a képviselőt, aki az Országgyűlés tekintélyét, az ülés méltóságát, valamely személyt, csoportot – így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – sértő vagy illetlen kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, az ülést vezető elnök rendreutasíthatja, illetve figyelmeztetheti.”

Ezt viszont, Kövér László hagyta teljesen figyelmen kívül, miután többször is moslékkoalíciónak nevezte az ellenzéki összefogást. A fideszes házelnök ezzel nemcsak a parlamenti vita méltóságát sértette meg, de azokat is akik támogatnák az ellenzéket. Ezután már szinte meg sem lepődtek amikor tavaly októberben Kövér, büdös bunkónak titulálta Jakab Pétert a Házbizottság ülésén. Önmagától viszont bolond lett volna megvonni a szót vagy más szankciót is alkalmazzon, holott ennél jóval kevesebbért bírságolta meg a Jobbik elnökét 4,4 millió forintra.

Orbán Viktor az előző parlamenti ciklusban rendre, majd utána is néhányszor csicskapártnak nevezte a Jobbikot, utalva Simicska Lajosra. Csakhogy Kövér Lászlónak eszébe sem jutott, hogy ez mennyire sértő lehet a Jobbik szavazóira, másrészt pedig a Fideszt egykor támogató Simicska révén, ilyen értelemben a Fidesz tekinthető a valódi csicskapártnak, de Kövér László ezt már nem említette. Euztán következhetett Terry Black

Képviselő úr! Duguljon már el!

Kövér László ilyen kedvesen és „polkorrektül” szólította meg Gőgös Zoltánt. Viszontválasz erre nem érkezett, de azért érdemes belegondolni, hogy jelen politikai erőviszonyokat alapul véve, milyen szankciókat vonna maga után, ha ugyanezeket a szavakat egy ellenzéki képviselő vetné oda a házelnöknek…

A parlamentben alkalmazott fideszes kettős mérce egyik legszemléletesebb eseménye volt, amikor tavaly novemberben a KDNP-s Nacsa Lőrinc lenácizta Szilágyi György jobbikos képviselőt, aki erre viszontválaszában gerinctelennek nevezte Nacsát. Latorcai János az Országgyűlés levezető elnöke azonban nem mérlegelt. Az előzményt figyelmen kívül hagyva megvonta a jobbikos képviselőtől a szót és kizárta az ülésnap további részéből.

Szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen, akiknek a személyi száma kettessel kezdődik.

Ez volt az egyik legnagyobb felháborodást keltő kijelentése Kövér Lászlónak. De még egy ejnye-bejnye sem járt a házelnöknek a nőket sértő mondat miatt. Sőt, Varga Judit igazságügyminiszter(!) védelmébe vette és kijelentette, Kövér László megengedheti, hogy régimódi úriember legyen…

Talán ezzel kellene majd érvelnie az ellenzéknek is, amikor Kövér László ismét kiakad az ellenzéki képviselők egyik-másik kijelentésén. Mindenesetre tény, hogy míg a hasonló kormánypárti megnyilvánulások – legalábbis a Fidesz-KDNP bírságolási, illetve büntetések gyakorlatát nézve – megtorlatlanul maradnak, addig az ellenzéki képviselőktől jobb esetben megvonják a szót, rosszabb esetben egyéb szankciókat is kénytelenek elviselni.

Menjél, igyál!

 

Így küldték el a fideszesek Vadai Ágnest a Parlamentben, ami lehet akár egyenes folytatása Kövér László imént idézett véleményének, ami szintén nem érte el a kormánypárti ingerküszöböt.

Az pedig már szinte szót sem érdemelt, nemhogy bármilyen szankciót, amikor például a fideszes Budai Gyula egyszerűen kreténnek nevezte Karácsony Gergely főpolgármestert, az ellenzéket pedig csürhének.

A 2022-es parlamenti választások közeledtével úgy tűnik, egyre kevesebb türelemmel viseli el a Fidesz-KDNP a bírálatokat. Az imént kiragadott néhány kormánypárti megjegyzés a parlament épületének falai között hangoztak el. Ennél azonban sokkal durvább megnyilvánulások vannak a Fidesz háza táján a különféle közösségi oldalakon, vagy éppen egy olyan időközi voksolás kampányában, mint például a tavalyi Borsod 6-os választókerületben, ahol még az „alkalmatlan” volt az egyik legenyhébb jelző a közös ellenzéki jelölt, Bíró László irányába. Erre kell tehát felkészülni majd az ellenzéknek, na meg arra, hogy ha bekövetkezik a kormányváltás, akkor legyen végre változás a politikai diskurzusban is.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Závecz: Az ellenzék továbbra is vezet, de a Fidesz kezdi ledolgozni a hátrányát

Októberről novemberre jelentősen, 3 százalékkal (34 százalékról 37 százalékra) nőtt a Fidesz támogatottsága. A második …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: