Otthon / Egyéb / Orbán meg akarta venni Karácsonyt, de ráfaragott

Orbán meg akarta venni Karácsonyt, de ráfaragott

A főpolgármester szerint üzentek a kormány legfelsőbb köreiből: mondja meg, mit kér azért, hogy ne induljon el miniszterelnök-jelöltként. Erre ő csak azt válaszolta: ne legyenek ilyen gonoszak, ezt nyilván nem tudják teljesíteni.

Nagyinterjút közölt Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölttel a Telex. Budapest vezetője ebben sok más mellett arról is beszélt, bármennyire is ódivatúnak tűnik, ő alapvetően mindig azt csinálja, ami szerinte erkölcsileg helyes.

Kiemeltük a legjobb mondásokat Karácsonytól, az interjúból:

  • olyan valakivel szemben, aki meg akar ölni, muszáj felvenni a kesztyűt
  • Az előválasztás nagyon jót fog tenni az ellenzéknek
  • a jövőről szeretnék beszélni, a valódi változásról, az ország újraegyesítésének programjáról
  • én nem nyilatkozgatni meg posztolni akarok, hanem ügyeket megoldani
  • a Fidesznek ilyen a természete, nem fognak leállni, túl fogják tolni, ami iszonyatosan kontraproduktív lesz, és amit én mosolyogva fogok várni
  • Elképesztő ügyekbe állnak bele, mert egyszerűen azt tapasztalták az elmúlt 12 évben, hogy mindent megtehettek. De egyszer mindennek vége van.
  • tudom, hogy most már mindenki az összefogás nagy barátja, és ennek örülök is, de én ezt vallom 2011 óta
  • ez minden idők legnagyobb, legdrágább kormánya, mégis csak egy ember hoz döntéseket
  • Soha egy forintot nem loptam el, nem csaltam meg a feleségemet, semmi egyébbel sem tudnak vádolni. Hazudni bármit lehet, és bele lehet kötni abba, hogy van-e nyelvvizsgám, de ezek végső soron engem erősítenek.
  • az első dolog, amivel szembe kell majd néznie a mai ellenzéknek, az a jogállamisági kérdés tisztázása. Második, hogy vissza kell csinálni azokat a trükközéseket, amelyekkel most az állami vagyont és a felsőoktatást kiszervezték. Magyarország fejlődése szempontjából pedig a legfontosabb kérdés a harmadik, hogy a Ferge Zsuzsa és munkatársai által 2007-ben összerakott gyermekszegénységi programot újra elővesszük
  • a következő kormány mozgásterét nem fogjuk hagyni csorbítani az elmúlt időszakban közpénzből felpumpált magánvagyonokkal. Vissza fogjuk ezeket szerezni és jóvátételt adunk azoknak, akiknek a zsebéből ez a pénz hiányzik
  • azt remélem, hogy azzal fogják azonosítani a nevemet, hogy Budapest ebben az időszakban indult el egy élhetőbb és zöldebb város irányába
  • főpolgármesterként sincs más választásom, mint hogy beleállok a jelöltségbe, mert annak a városnak, amelyet rám bíztak a választók, éppen most tekerik ki a nyakát
Karácsony Gergely elárulta, hogy az a pont, ahol eldöntötte, mindenképpen elindul Orbán Viktor ellen, a Szabolcs kórház elleni fideszes merénylet volt. Erről mi is több cikkben beszámoltunk. Orbán bandája a járvány közepént akarta becsukatni a hajléktalanokat ellátó kórházat, aminek komoly szerepe volt a koronavírus-pandémia megfékezésében. Azért akarták egyébként bezárni, hogy Habony Árpád fideszes főmufti egyik üzlettársa jót kaszáljon egy ingatlanspekulációval.
delsomogy.ezalenyeg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Sürgősséggel szavaztatják meg az Országgyűléssel a rendkívüli jogrend meghosszabbítását

Az Országgyűlés kormánypárti többsége megszavazta, hogy sürgősségi eljárással tárgyalja a plenáris ülés azt a törvénymódosítást, …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: