A kép forrása: internet

Kíváncsian várjuk olvasóink tapasztalatait, hogy találkoztak-e már olyan történettel, mint amilyent kedves olvasónk küldött szerkesztőségünknek.
MÉG EGY MESE DÖBRÖGIFALVÁRÓL
Történt egyszer, hogy valamikor az év elején  közhírré tétetett egy írás a legnagyobb közösségi platformon a Döbrögifalva községben – nevezzük csak így fatornyos falucskánkat – történtekről.
Ebben szó volt hatósági intézkedésről, 72 óra előzetesről. A posztot és a hozzászólásokat elolvasva, kíváncsi lettem kikről és miről van szó. Néhány telefonbeszélgetés, valamint a közeli városba dolgozni járó emberekkel való személyes találkozás után a következők derültek ki.
A posztban említett fiatalok, oszlopot loptak a fűtéshez, pedig az egyikük kapott szociális tűzifát. Ez a fa azonban nem került soha az udvarába, mert eladta azt. Pedig a szociális bizottság határozata mellett, az átvételét is aláírta, és azon az is szerepelt, nem értékesítheti a fát. Az elmondottak alapján nagyon sokan tették ugyanezt a rászorulók közül. Megegyeztek a felvásárlókkal, kaptak némi pénzt előre, majd amikor biztossá vált a fa akkor menetek az önkormányzathoz, aláírták a papírokat, s jöhetett a maradék összeg.
Így történt meg az, hogy amikor az állam által támogatott tűzifát Döbrögifalva Önkormányzatának udvarára szállították, volt olyan darus kocsi, ami egyenesen a felvásárló udvarába vitte.
A többit közhasznú dolgozók Döbrögifalva Önkormányzatának gépeivel szállították a felvásárlók udvarába. A traktorosok mindenről tudnak, de hogy mondanak-e valamit, az közel sem biztos. Félnek, féltik az állásukat a megélhetésüket. Ugyanígy vannak ezzel a fát eladók is.
A felvásárolt fa mennyiségét, kb. 50-60m3-re becsülték. Az eladók a fa értékének felét, harmadát kapták. A legfelháborítóbb, hogy mindez évek óta, rendszeresen, szervezetten, nyíltan, mindenki tudomásával történik.
Vajon hány településen működhet még ez hasonlóképp?!
A legnagyobb felvásárló maga Döbrögifalva alpolgármestere, valamint a házi segítségnyújtás  egyik tagja, a polgármester sógornője. A vészhelyzet kihirdetésé alatt (pandémia) pont ők azok, akiknek arra kellene törekedni, a testülettel, szociális bizottsággal együtt, hogy ilyen ne forduljon elő! A mélyszegénységben élőket minden lehetőségük szerint segítsék.
Ha létezne igazságszolgáltatás, akkor a hatóságok, amelyek minderről jelzést kaptak, a vizsgálatokat korrektül, alaposan lefolytatnák, és legközelebb a facebookon azt olvashatná majd a polgár, hogy a nyomor vámszedői vannak 72 órás előzetesbe vágva.
Egy mesének reményt adó vége kell, hogy legyen, ezért idebiggyesztem ezt a történet végére:
Bízzunk, hiszen a remény hal meg utoljára! És eljön az idő, amikor valóban megfizetnek a tolvajok, és végre jól élnek a magyarok!
D. T., Egy Aggódó Magyar Állampolgár
A kiemelt kép illusztráció.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Uniós pert vesztett a NAV, sokat fizethet vissza az adózónak

Ha az adóhatóság észleli, hogy az áfa-visszatérítés iránti kérelemben feltüntetett összeg alacsonyabb, mint a vonatkozó …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: