Otthon / Egészségügy / Rusvai Miklós szerint ősszel nem ártana egy harmadik oltást is beadni a veszélyeztetetteknek

Rusvai Miklós szerint ősszel nem ártana egy harmadik oltást is beadni a veszélyeztetetteknek

Mint ismert, immáron több mint fél éve adták be Magyarországon az első koronavírus elleni védőoltást, azt azonban nem tudni, hogy pontosan meddig tart a vakcinák nyújtotta védettség. A szakértők szerint nem kizárt, hogy őszre érdemes lesz újra beoltani a legveszélyeztetettebb csoportokat, azaz például az időseket – számol be az ATV Híradó riportja.

Rusvai Miklós virológus szerint ősszel, a légzőszervi vírusok szezonjának beköszöntével érdemes lenne beadni egy harmadik oltást a veszélyeztetetteknek.

Anélkül, hogy vizsgálnánk az immunválaszukat, hogy mennyire erős, mennyire védettek. Ártani biztos nem fog egy harmadik oltás nekik

– tette hozzá a szakértő.

A szintén virológus Duda Ernő úgy véli, jelenleg tudományos és jogi vita is zajlik arra vonatkozóan, hogy ki és milyen emlékeztető oltást kaphat majd.

A nagy gyógyszergyárak ragaszkodnak ahhoz, hogyha ők százmillió dollárokat beleöltek a klinikai vizsgálatokba, akkor mi ne vacakoljunk össze-vissza az oltásaikkal. Használjuk úgy, ahogy ők mondják

– fogalmazott. Duda szerint ez azért lehet problémás, mert a vizsgálatok szerint, ha bizonyos oltástípusokat kevernek egymással, akkor úgy magasabb lehet az ellenanyag termelés.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Havi 400 forinttal emelkedik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege

A korábbi évekhez képest jobban, havi 400 forinttal emelkedik az úgynevezett egészségügyi szolgáltatási járulék összege …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: