Otthon / Friss hírek / Boldog István és “intézője”, Fehér Petra is ártatlannak vallotta magát, több társuk viszont beismerte tettét

Boldog István és “intézője”, Fehér Petra is ártatlannak vallotta magát, több társuk viszont beismerte tettét

Ma reggel fél 9-kor tartották a korrupcióba keveredett Boldog István ügyének előkészítő ülését a Fővárosi Törvényszéken. Az időpontra mind a kilenc vádlottat beidézte a törvényszék, köztük a Boldog jobbkezeként és “táskás embereként” is elhíresült Fehér Petrát.

Mint a Magyar Hang tudósításában írja, a mai tárgyaláson részletezték a vádakat. Kiderült,

az ügyészség hat év letöltendő börtönbüntetést ajánlott Boldognak és munkatársának, Fehér Petra egykori fideszes megyei közgyűlési képviselőnek, ha beismerik, hogy bűnszervezetet működtettek és kenőpénzt fogadtak el. Ők azonban ezt nem fogadták el, ártatlannak vallották magukat.

Mint írták, elsőként Boldogot és Fehért hallgatta meg a bíróság, utána jöttek vádlott-társaik.

A lap szerint többen beismerően nyilatkoztak,

a kenőpénz kézbesítője, aztán Illési Sándor, Cserkeszőlő egykori alpolgármestere, részben pedig két vállalkozó is.

Boldogot és munkatársát hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják, mivel elintézték, hogy két ismerős vállalkozó cége végezhesse Cserkeszőlőn a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) beruházásait. Cserébe kenőpénzt is kértek.

A vád szerint minderre egy bűnszervezetet építettek fel.

Az eljárás szeptemberben még előkészületi üléssel folytatódik, később nyitja meg a bíróság az ügy tárgyalását.

A Boldog-ügy előzményei

Nemrégiben mi is beszámoltunk arról, hogy nyomozati források tanúsága szerint Boldog István, a hivatali vesztegetéssel vádolt jászsági fideszes országgyűlési képviselő a 2019 májusában megkapott 20 millió forintnyi kenőpénzből vásárolt méregdrága Hugo Boss-öltönyöket Ausztriában. Boldog és köre egy, az ügyben szintén vádlott vállalkozótól kapta közvetve az összeget egy nejlonszatyorban előre lezsírozott EU-s projektek ellentételezéséért. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pénzeiből történt korrupciós visszaosztás részleteit egy anonimitást kérő informátor fedte fel.

2019 végén került előzetes letartóztatásba Fehér Petra, aki egyébként fideszes tagjaként működött Törökszentmiklós képviselő-testületének, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének is. Továbbá ő volt annak a Körös Tisza Menti Településfejlesztő Egyesületnek az elnöke, amelyen keresztül az uniós pénzeket lenyúlhatták.

Emlékezetes, 2020 májusában derült ki, hogy a fideszes országgyűlési képviselő lakóhelyén házkutatást tartottak, mely során “bizonyítási eszközöket foglaltak le”. A politikus azonban nem tett vallomást, “tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt a gyanúsítás ellen”. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt kezdett nyomozásba. Ekkor merült fel, hogy Boldog jogellenesen befolyásolta az uniós pályázatok elbírálásának eredményeit. Boldognak ekkor már több mint egy hónapja felfüggesztette a mentelmi jogát az országgyűlés, beleértve a Fidesz-frakciót is: 186 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül.

Idén januárban az Alfahír írta meg elsőként, hogy az ügyben elsőrendű vádlott Boldoggal szemben 6,66 millió forint összegben vagyonelkobzást, hat év börtönben letöltendő szabadságvesztést, ötmillió forintnyi pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú választókerületének kormánypárti képviselője ellen múlt decemberben emelt vádat a főügyészség.

Boldog István januárban úgy fogalmazott, hogy ez egy “csúnya politikai kampány”, amelynek ő az “elszenvedője”, s aminek a vége még nagyon messze van. Szerinte az ügyészség vádalkukat ajánlott, hogy bemocskolják őt, ám leszögezte, hogy nyugodt szívvel áll a hatóságok elé, és megy a bíróságra is.

Korábbi helyszíni riportunkban hívtuk fel a figyelmet a Boldog Istvánhoz tartozó körzet patyomkin-ügyeire, mely során fény derült arra, hogy egyebek mellett több nejlonjurta, be nem kötött napelem, illetve szélerőmű is létesült Kétpón. A helyi független polgármester is megerősítette, a beruházások papíron megvalósultak ugyan, de azok valójában félkész és használhatatlan állapotnak “örvendenek”.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Előválasztás: feljelentést tesznek hackertámadás miatt

Még ezen a héten feljelentést tesznek az ellenzéki pártok ismeretlen tettes ellen az előválasztási rendszert …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: