Otthon / Egyéb / A nyugdíjasok mérlegre tették az elmúlt 12 évet – ezt nem teszi ki a kormány az ablakba

A nyugdíjasok mérlegre tették az elmúlt 12 évet – ezt nem teszi ki a kormány az ablakba

Vegyes indexálás helyett csak inflációkövetés, rokkantnyugdíjak, rugalmasság megszüntetése, nyugdíjjárulékplafon eltörlése – milliós nyugdíjak megjelenésének megteremtése, miközben a legkisebb nyugdíjak összege 28 500 forint, a bérek és a nyugdíjak közötti különbségek mértékadó növelése a nyugdíjak és a nyugdíjasok kárára – sorolja a Nyugdíjas Szervezetek Együttműködési Tanácsa (Nyuszet), amely közleményben foglalta össze, hogyan nehezítette meg az elmúlt 12 év Fidesz kormányzás a nyugdíjasok életét.

A Nyuszet közelménye szerint a nyugdíjasok elvárják, hogy 2022-től ismét a vegyes indexálás legyen a nyugdíjszámítás alapja. Követelik, hogy még ezen a nyáron biztosítson a kormány – azonnali intézkedésként – az átlag alatti nyugdíjból élők számára egyszeri minimum 50 ezer forintos soron kívüli juttatást. A nyugdíjemeléseknél a valós és megalapozott prognózisok szerinti mértékeket kellő időben, azaz most, 2021 nyarán végezzék el annak érdekében, hogy ne a nyugdíjasok hitelezzék a költségvetést .

A Fidesz a vegyes indexálásról az inflációkövető nyugdíjemelésre áttérve csak az utolsó 6 évet alapul véve több száz milliárd forint forrást vett el a nyugdíjasoktól – hívja fel a figyelmet a Nyuszet.

2016-ban a vegyes indexálás alapján 4,2 százalékos emeléssel szemben az infláció szerinti és az év közbeni emelés együttesen 1,6 százalék, 2017-ben 7,5 százalék helyett 2,4 százalék, 2018-ban 7,1 százalék helyett 3 százalék, 2019-ben 7,4 százalék helyett 3,4 százalék – számolnak.

Messze infláció alatti az emelés

Még a Covid-19 járvány időszakában, 2020-ban is 9,7 százalékkal emelkedtek a nettó fizetések 2019-hez képest, a nyugdíjak átlaga azonban csak 4 százalékkal nőtt, miközben arra sem voltak képesek, hogy a legrászorultabb nyugdíjasoknak legalább egyszeri támogatást biztosítsanak – írták.

2021-ben 3 százalékos nyugdíjemelést állapított meg a kormány, ezt egészítette ki júniusban egy 0,6 százalékos emeléssel, tette ezt akkor mikor áprilisban és májusban 5,1 százalékos volt az infláció, de az előző 5 hónap átlagban is mintegy 3,9 százalékos, teszik ezt akkor amikor kiemelkedő mértékben drágulnak az alapvető élelmiszerek.

A Nyuszet szerint már 2020-ban is látható volt, hogy 2021-ben valószínűsíthetően 4 százalék felett lesz az infláció, még az MNB is 3,6 százalékot jelzett ősszel, egyéb mértékadó becslések 4 százalék feletti értékekről beszéltek, mégis csak 3 százalékos nyugdíjemeléssel kezdtük a 2021-et, akkor mikor példaként az autópályadíjak emelésének mértéke „érdekes módon” 3,9 százalékos lett januártól.

Szégyennek tartják, hogy úgymond a költségvetést hitelezik a nyugdíjasok, amit a kormány csinál az cinizmus és kicsinyesség, miközben becsapja az embereket.

Sokkal többet vesznek el, mint amit adnak

Sokkal többet vesznek el, mint amit „nyalókaként” adnak – fogalmaznak a közleményben. Csak a vegyes indexálás fenntartásával az éves átlagnyugdíj mintegy 360 ezer forint többletet hozna a nyugdíjasoknak most, ami az elmúlt 6 év vonatkozásában mintegy 1,5-2 millió forint veszteséget jelent.

A kisnyugdíjasok vannak a legrosszabb helyzetben, őket sújtja leginkább az elszabadult infláció. Ezért a szervezet azt követeli, hogy az átlag alatti nyugdíjban részesülők soron kívül – és minél előbb – kapjanak egy egyszeri minimum 50 ezer forintos “gyorssegélyt”.

Továbbá, hogy a jövőben – az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben – a vegyes indexálás alapján történő számítás következtében a gazdaság eredményeiből is részesüljenek a nyugdíjasok úgy, hogy folyamatosan csökkenjen a nettó fizetések és átlagnyugdíjak közötti különbség. A szervezet szerint elvárják, hogy a nyugdíjemelések mértékét igazítsák a valósághoz és azt ne utólag szeletelve, hanem kellő időben és megfelelő mértékben finanszírozzák meg.

napi.hu

 

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Beszédesek Orbán varsói képei, egyik fontos szövetségese hiányzik

Egy új populista frakciónak kellene formálódnia a tervek szerint, de több kulcsszereplő el sem jött. …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: