Otthon / Egyéb / A közmédia 20 milliárd forint nyereséggel zárta 2020-at

A közmédia 20 milliárd forint nyereséggel zárta 2020-at

Várhatóan a 2021-es év is szép lesz a minden eddiginél magasabb költségvetéssel dolgozó MTVA-nak.

Az MTVA 2020 negyedik negyedéves eredménykimutatása szerint 20,5 milliárd forint adózott eredménnyel zárt a közmédia költségvetése – írja az MFor. Ez szeptember végén még csak 10,5 milliárd forintnál tartott.

A portál szerint a magasabb adózott eredmény többek között annak köszönhető, hogy bár a közmédia reklámbevételei 1,5 milliárd forinttal csökkentek, de a 2020-as tokiói olimpia és a labdarúgó-Európa-bajnokság elhalasztása miatt 8 milliárd forintot tudtak spórolni.

A reklámbevételekből tavaly 5,5 milliárd forint jött be a közmédiának, ez 2019-ben 6,7 milliárd forint volt. Viszont a központi költségvetésből 2019-ben 87,6 milliárd forintot kapott az MTVA, 2020-ban viszont 101,6 milliárd forintot.

Az MFor szerint a 20,5 milliárd forintos többlet nagyban segítette, hogy az anyagjellegű és a személyi jellegű kiadásaik is csökkentek 2019-hez képest.

Már ismert a közmédia 2021 első negyedéves mérlege is, amely szerint szintén jelentős többletnél tartanak. Reklámbevételből egymilliárd forint folyt be március végéig, a költségvetésből pedig 27,3 milliárd forint jutott a közmédiának. Bár a személyi jellegű kiadásaik növekedtek, így is 3,5 milliárd forintos adózott eredménynél tartottak az első negyedév végén.

Az MTVA-nál tehát idén sem lesznek pénzgondok, főleg úgy, hogy 2021-ben rekordmértékű, 117,7 milliárd forintos költségvetéssel számolhat a közmédia.

hvg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

170 ezer forintért adná ki a Pénzügyminisztérium, hányan igényeltek CSOK-ot és babavárót

Hónapok óta próbáljuk megtudni, hogy a családok hány gyereket vállaltak be a kedvezményes állami hitel, …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: