Otthon / Egyéb / Uniós pénzből újították fel a szabadstrandot, ahol tilos fürödni

Uniós pénzből újították fel a szabadstrandot, ahol tilos fürödni

A Jász-Nagykun megyei Kunszentmárton 2017 közepén 305 millió forintot kapott társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztére az EU-s keretből. A leírás szerint a projekt egyik része volt a szabadstrand megnyitása, mert ezzel „a térségben hiánypótló beruházás jönne létre, tekintve, hogy a Tiszazugban egyetlen üzemelő szabad strand sincs. Így az idelátogató turisták, valamint a környékbelieknek is megfelelő fürdőzési lehetőséget biztosítana a város”. A strand mellett épül egy múzeum a XVIII–XIX. század jászkunsági bűnelkövetőinek, bűnüldözőinek emlékére is.

Úgy tervezték, hogy a területrendezés és part kialakítása után egy plázs jön létre. „A látogatók számára kialakításra kerül egy kiszolgáló épület, mely öltözőt, mosdót, zuhanyzót, tároló helyiséget, elsősegély helyet foglal magába. A strandolók kiszolgálására mozgatható megoldással egy büfé is elhelyezésre kerül. A parton napozók, padok, asztalok, árnyékot adó beülős helyek biztosítják majd a pihenést. A szabadidő aktív eltöltését segíti majd a strandröplabda pálya, mely úgy kerül megépítésre, hogy télen akár korcsolyapályaként is funkcionálhasson. Továbbá sporteszközként vizibiciklik, felfújható csúszda, tollaslabdák, eszközbeszerzése valósul meg. A gyermekek részére homokozó, gyermekjátszótér épül” – sorolja a fejlesztéseket a kormányzati adatlap.

megyei lap beszámolója szerint idén májusban át is adták a kunszentmártoni szabadstrandot, akkor még csak a játszótér nem volt használható a folyamatban lévő engedélyezései eljárás miatt. Azonban a helyszínen járva Hadházy Ákos azt tapasztalta, hogy

a szabadstrandon fürdeni is tilos.

 Fürdést tiltó tábla a kunszentmártoni szabadstrandon

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal június végén adott ki közleményt a térségben működő természetes fürdőkről, amik között a kunszentmártoni nem szerepelt. Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt.

Hadházy beszámolója szerint „a strandröplabda pálya úgy-ahogy elkészült, csak benőtte a gaz. A focipálya viszont csak annyi, hogy az évtizedek óta ott levő két kaput kicsit odébb tették”.

A helyiek a képviselőnek azt mondták, hogy a valóban elvégzett földmunkával kialakított strandon volt valamennyi homok, csak elvitte az ár. Megjegyezte, hogy fürödni azért tilos, mert egy rendelet szerint folyóvizek városi szakaszán csak kiépített strandon, üzemeltetővel rendelkező helyen szabad fürdeni.

444.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: