Otthon / Egyéb / A Hősök terénél lesz az ellenzéki összefogás ’56-os megemlékezése

A Hősök terénél lesz az ellenzéki összefogás ’56-os megemlékezése

A szervező pártok és civil szervezetek minden változást kívánó magyart szeretttel várnak. Van pár fontos dolog, amit indulás előtt tudni kell. Mutatjuk, mire érdemes figyelnünk!

Az “Egységben a szabad Magyarországért! – Közös megemlékezés ‘56 hőseiről” elnevezésű nagyszabású rendezvényen először állnak egy színpadra az ellenzéki pártok közös jelöltjei, hogy megmutassák,

csak együttes erővel tudunk megteremteni egy demokratikus, szabad Magyarországot – az összefogás ereje azonban mindennél nagyobb!

Az eseményen beszédet mond többek közt Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, illetve jelen lesz minden, az előválasztásban résztvevő Párt és mozgalom, illetve a jelöltjeik is. Kivételes eseményre számíthatunk!

A gyakorlati tudnivalók a következők:
  • Az ünnepség – éppen azért, hogy semmiféle atrocitás ne történhessen a Birkameneten résztvevőkkel – az Andrássy út-Dózsa György út kereszteződésében kerül megrendezésre, azaz a Hősök terénél.
  • A hivatalos kezdési időpont 16:00, azaz délután négy óra és várhatóan legalább két órát tart, de természetesen az érkezésre és a távozásra bármikor lehetőség van.
  • Megközelíthetőség: a Keleti Pályaudvartól a 20E, 30 és 30A jelzésű buszokkal lehet eljutni 7-15 perc alatt. A Nyugati Pályaudvartól a 72M jelzésű troli visz el egyenesen odáig 13 perc alatt, a Déli Pályaudvartól pedig az M2-es metróval érdemes menni a keleti Pályaudvarig és onnan tovább. A Népligeti buszállomástól mindenképpen az 1-es villamost és onnan a 30A buszra való átszállást vagy a Róbert Károly úttól való sétát javasoljuk – a Google Maps a Deák Ferenc teret és a 105-ös buszt fogja javasolni, de ezt semmiképpen sem ajánljuk!
  • Ne feledjük: bizony a koronavírus-járvány negyedik hullámának felfutó szakaszában vagyunk. Az Orvosi kamara ajánlásainak megfelelően kérünk szépen mindenkit, hogy viseljen maszkot, a járművekről való leszállás után és érkezés előtt fertőtlenítsen kezet, majd hazaérkezve is nagyon alaposan mossuk meg a kezeinket és váltsunk ruhát! Legyen nálunk szükség esetére több maszk és kézfertőtlenítő is.
  • Szép, napos idő várható kevés felhővel, a hőmérséklet 14-15 óra körül fog tetőzni 14 ˚C körül, ezután lassan csökkenni kezd, majd naplemente (17:40) után rohamosan zuhan majd. Legyen nálunk egy plusz réteg, amit ekkor, vagy hazafelé fölvehetünk. Az idő kifejezetten szeles leszsálat, sapkát érdemes lehet venni.

További információk az esemény hivatalos Facebook oldalán. Reméljük, minél többetekkel találkozunk!

ezalenyeg.hu

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

HVG360: másfél millió forintért a Fidesz mindent tudhat az ellenzéki előválasztás győzteseiről

A HVG360 közölt egy összeállítást arról, hogy a Fidesznek és/vagy az Orbán-kormánynak nem biztos, hogy …

Hozzászólás

Close
%d blogger ezt szereti: