Otthon / Friss hírek / Jakab az M30-as autópályáról: “Sikerült végre felzárkóznunk a szlovákokhoz”

Jakab az M30-as autópályáról: “Sikerült végre felzárkóznunk a szlovákokhoz”

Büszkén jelentette be Orbán, hogy végre elkészült az M30-as autópálya, így most már sztrádán juthatunk el Miskolcról Kassára.

– így kezdte szombat délutáni Facebook-bejegyzését Jakab Péter a nemrég átadott sztrádaszakasz kapcsán.

A Jobbik elnöke ugyanakkor kifejtette: az építkezést milliárdos túlárazás jellemezte, a végösszeg 200 milliárd lett, aminek a javát – mint fogalmazott – “a kormány által sokat átkozott Brüsszel biztosította”.

És hogy kihez ment ez a temérdek pénz? A kivitelezést két nyugati multi, és természetesen két Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó cég végezte, vagyis az uniós pénz egy része visszament nyugatra, a többi meg ment Lölőék zsebébe. Jó sok, hiszen az út egyre csak drágább és drágább lett

– tette hozzá a miskolci születésű pártelnök, emlékeztetve:

Éveket vártunk arra, hogy elkészüljön, hisz miközben a szlovák határtól már réges-rég gyorsforgalmin juthattunk el Kassára, a magyar határig szégyenszemre balkáni utakon kellett követnünk a kamionokat.

De ennek most már vége! Sikerült végre felzárkóznunk a szlovákokhoz (!), legalább ebben. Büszke is lehet rá Orbán. Most már nekünk is van végre autópályánk a határig. Egy kérdés maradt: ki fog rajta autózni 500 forintos benzinár mellett?

– tette fel posztja végén a kérdést Jakab Péter az aktuálisan sokakat foglalkoztató témában, aki petíció formájában egyúttal az üzemanyagárak csökkentését is követeli.

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: