Otthon / Egyéb / Még a megemelt minimálbér is Kelet-Európa legrosszabbjai közé tartozik

Még a megemelt minimálbér is Kelet-Európa legrosszabbjai közé tartozik

A kormány nagy nehezen 200 ezer forintra emelte a bruttó minimálbért, de ez az összeg még mindig nagyon alacsony. Olyannyira, hogy sereghajtók vagyunk vele a Visegrádi 4-ek között is. 

Évekig vártak vele, de a választások közeledtével most hirtelen fontos lett Orbánéknak a minimálbér.

A kormánypropaganda megállás nélkül nyomja az emberek arcába, hogy a kormány sikeresen növelte a minimálbért. Jövőre ennek összege már 200 ezer forint lesz. Persze, csak bruttó.

A nettó összeg, tehát amit kézhez kapnak a munkavállalók, ennél sokkal-sokkal alacsonyabb. Igazból annyira alacsony, hogy konkrétan sereghajtók vagyunk vele a sokat emlegetett Visegrádi Négyek között is.

És hogy a munkáltatók mégis miből kell kigazdálkodják az emelést? Erre a kormány persze nem gondolt, hiszen őket egyáltalán nem érdekli ez a kérdés. Míg Orbán családja havi 180 millió forintot keres, addig a melós 180 ezret se kap kézhez. 

Az RTL Híradó megkérdezett egy vidéki vállalkozót, aki elárulta: az emelés miatt a költségei durván 15 százalékkal nőnek majd, de hogy ezt mégis miből fogja kigazdálkodni, azt nem tudja. Három alkalmazottja van, ketten közülük minimálbért kapnak, de vélhetően mivel a gazdasági környezet nem változott (tehát nincs nagyobb bevétele, mint eddig), kerete sincs arra, hogy emelje a béreket, hiába akarná. Mégis, muszáj lesz valahogy megoldja.

A kormány hatalmas sikerként adja el a minimálbér emelését, de ez közel sem az. A környező visegrádi országokban mind magasabb már most a minimálbér értéke forintban kifejezve, és náluk jövőre újabb növelés várható. Orbánék tehát megint sikerként adják el a kudarcot. Amit nagyrészt ők maguk hoznak létre!

Hiszen a világverő 27%-os áfa rajta van szinte minden terméken, amit a legszegényebbek is kifizetnek minden egyes vásárláskor. A benzin 500 forint felett lenne, ha a kormány nem erőszkolná rá a kutakra a 480 forintos árat, de arra megint nem gondolnak, hogy mi lesz a 3 hónapos kényszer után. A kutak akár 700 forint köré is emelhetik az árakat, hogy pótolják a kiesett bevételt.

Jönnek a 25 évnél fiatalabbak adókedvezményeivel, de lassan egyáltalán nincsenek itthon fiatalok, akik igénybe vennék ezeket. Jönnek a CSOK-kal, ami semmilyen szinten nem segített senkin, csak annyira feltolta az építőipar árait, hogy gyakorlatilag nincs szakember és nincs alapanyag sem.

Helyette van rekordmagas infláció, azaz a forint értéke egyre-egyre kevesebb. Van rekordmagas üzemanyagár, elszálló Euró-árfolyam és soha nem látott politikai megosztottság és gyűlölet. Mindennek véget kell vetnünk 2022-ben!

ezalenyeg.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: