Otthon / Egyéb / Miközben Németh Szilárd lazacot eszik garnélával, január elejéig 82-en fagytak meg Magyarországon
A kép forrása: internet

Miközben Németh Szilárd lazacot eszik garnélával, január elejéig 82-en fagytak meg Magyarországon

A kormányzati kommunikáció ilyesmiről nem szól.

Magyarországon 82-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma – tudatta  pénteken a Magyar Szociális Fórum (MSZF). A halálesetek október eleje és január eleje között történtek. A kihűlés okozta életvesztés emelkedő tendenciát mutat a tavalyi év azonos időszakhoz képest, december közepéig 55 áldozatról tudtak.

Az emberjogi fórum szerint az áldozatok száma nem azért nőtt, mert most a tél hidegebb az előzőnél, a szociális háló nem védi meg az idős, beteg, magányos embereket. Az MSZF kéri a lakosságot, fokozott odafigyeléssel, törődéssel igyekezzen tőle telhetően pótolni az állami gondoskodás hiányát.

Az MSZF szerint az áldozatok többsége fűtetlen helyiségekben, túlnyomó részt lakásokban hűlt ki végzetesen, kisebbik részük pedig közterületeken. Többen kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után haltak meg.

Mit tesznek ez ellen Orbán Vikor és nertársai?

Mondom:

– A miniszterelnök lánya Spanyolországba költözik.

– A miniszterelnök veje megvesz egy egész bankot.

– A miniszterelnök kebelbarátja elnyeri az ország leggazdagabb embere címet sokadszorra is.

– A miniszterelnök milliárdos hatvanpusztai birtoka tovább szépül.

– Az igazságügyi miniszter egy másfél milliós  Cartier Clé de Cartier karórával örül a csirkefarhát árcsökkenésének.

– A honvédelmi államtitkár lazacot eszik garnélával, és ezt még büszkén a nagyvilág elé is tárja.

De van 13. havi nyugdíj. 12 év után. Meg lehet próbálni befűteni vele.

zsurpubi.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Ördögűzőt fogadott Orbán Viktor

A miniszterelnök a karmelitában látta vendégül James Blount atyát aki 40 éve hivatalosan is exorcistának, …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: