A 84 éves sofőrt közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A járőrök péntek délután Gyékényesen, a Petőfi utcában igazoltattak egy 84 éves sofőrt. Az egyenruhások megállapították, hogy a zákányi lakos elhunyt hozzátartozójának vezetői engedélyével igazolta gépjárművezetői jogosultságát, mivel saját jogosítvánnyal nem rendelkezett. A rendőrök P. Imrét elfogták és …
Tovább...A HÉT MÁSODIK FELÉRE ÚJBÓL JÖN A LEHŰLÉS
A jövő hét közepéig tart a száraz és enyhe idő. Kezdetben többfelé 10 fok felett alakulnak a maximumok, a hétvégén viszont néhol már csak 0 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az állami hírügynökséghez. Hétfőn a köd napközben fokozatosan …
Tovább...Újabb magánklinika nyit Kaposváron
Február 18–án kezdi meg működését az Ezredév Egészségügyi Központ. Hétfőn a bejáráson Vargovics Eszter szakmai vezető mutatta be a három épületből álló klinikát. Elmondta: tavaly nyáron kezdték el az épületek felújítását, jövő hétfőtől pedig hét szakrendelőben várja 13 szakmában 18 szakorvos a pácienseket. Márciustól újabb öt szakrendeléssel bővítik az ellátási palettát, akkor …
Tovább...Átverések, gyilkosságok – a Fekete-kastély titkai
Romjaiban is megcsillantja szépségét a Balatonederics határában lévő Fekete-kastély. Az épülethez és a hajdan benne élőkhöz súlyos és tragikus történetek fűződnek. Bemerészkedtünk az elhagyatott területre, hogy bemutassuk a titokzatos múltat. -a Sonline cikke. Burjánzó, sűrű növényzet között vezet egy kis ösvény a kastély felé. Elátkozott, szellemjárta, hátborzongató, titokzatos – e szavakkal illetik …
Tovább...Elhunyt Bellai Zoltán református lelkész
Életének 69. évében elhunyt Bellai Zoltán, református lelkipásztor, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki főtanácsosa, Kaposvár díszpolgára. Bellai Zoltán 1950. május 28-án született Zselickisfaludon. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait ezután a Budapesti Református Theológiai Akadémián folytatta, ahol 1974-ben szerzett lelkészi oklevelet. Munkásságához köthető a csurgói …
Tovább...Rossz számot hívott, megfizette az árát
Rossz számot hívott, megfizette az árát Még 2018. december 27-én tett feljelentést egy férfi. Elmondása szerint szeretett volna megvásárolni egy internetes oldalon hirdetett mezőgazdasági eszközt, ezért fel is hívta a megadott telefonszámot. Meg is egyezett a hívást fogadó 42 éves férfivel – aki az eladónak adta ki magát – és …
Tovább...Baseball ütővel ment neki a kocsinak
Bize környékén egy közlekedési vitát egy kamionos felfegyverkezve akart lerendezni. A Marcali Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat büntetőeljárást egy 40 éves férfi ellen. Az eset február 9-én az esti órákban Bize térségében történt, ahol egy kamion vezetője és egy gépkocsi sofőrje között közlekedési nézeteltérés történt. A járművezetők az út …
Tovább...Csurgói cukrásznő nemzetközi megmérettetés előtt
A csurgói cukrász végzettségű szakember különleges torták készítésével vált ismertté. Bár, mint mesélte borongós lelkiállapotban készíti a legjobb alkotásokat, és mindig a lelkiállapotát tükrözik, azért nagyon finomak és édesek a tortái. -a barcsmédia cikke. Borongicsné Porcsa Zsuzsanna csodasüteményeit ma már nemcsak az ország, hanem a nagyvilág is megismerhette. Versenyről, versenyre járt …
Tovább...Barcson is akcióztak az ellenállók!
Értesüléseink szerint matricák árasztották el a barcsi Fidesz-KDNP irodáinak bejáratát, ablakait. A feliratok kedden kerültek fel a két irodára, ez összefügghet azzal, hogy a helyi önkormányzat fidesz-KDNP többsége leszavazta azt az ellenzéki előterjesztést amely három, egymással szorosan összefüggő elemet tartalmazott. Elfogadása esetén -szimbolikus jelentőséggel – utasították volna a város gazdasági társaságait, …
Tovább...12 évre ítéltek egy somogyi férfit, aki késsel kényszerített szexre egy 15 éves lányt
A Siófoki Járási Ügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatti vádemelése alapján a Siófoki Járásbírság előkészítő ülésen 12 év 6 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a 33 éves férfit, aki ittas állapotban, éjjel, egy késsel fenyegetve kényszerített egy 15 éves lányt szexuális cselekmény elvégzésére – közölte az ügyészség. A férfit …
Tovább...