A világjárványt is lopásra használó tolvajkormány közel 10 milliárdért vásárolt 8 millió plasztikkártyát. Ebből 8-9 milliárd juthatott a fideszes zsebekbe.
Orbán és a káoszkormány bebizonyította a járvány alatt, hogy az életünk megóvására alkalmatlanok (a 30 ezer magyar halottból más országokban 15 ezret megmentettek volna), de a lopáshoz nagyon értenek. Az érdemi járványkezelés helyett kiszenvedett orbánplasztik, azaz védettségi igazolvány is csak ezért létezik. Az Átlátszó kiderítette, hogy
Legvégsőkig titkolták a gigamutyi részleteit: a portál áprilisban közadatigénylésben kérte ki a NISZ-től az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-vel a védettségi igazolványok előállításáról kötött szerződést, amit csak 3 hónappal később, egy bírósági tárgyalástól tartva voltak hajlandóak megosztani. Hogy miért? Mert a 8 millió műanyag kártyát
„tízszeres áron vették a gátlástalan tolvajok”
– reagált Hadházy Ákos a bizniszre. „Az állam kártyánként 1200 forintért vette a semmire se jó, sima plasztikkártyaként működő védettségi igazolványokat. Összesen 10 milliárdot fizettek ki érte. Közben 3 perc kereséssel a neten 120 forintért is lehet rendelni. Nagyobb mennyiségnél árkedvezmény kapható…” – írta a képviselő közösségi oldalán.
A túlárazott lélegeztetőgépek, a drága és gagyi kínai vakcinák után a káoszkormány az orbánplasztikkal is kifacsart belőlünk egy raklap pénzt:
„csak ebben a buliban kerestek 8-9 milliárdot a nyomorunkon!”
A magyarok kifosztása nem kormányzás, hanem bűn, amiért 2022-ben meg kell fizetniük.
ezalenyeg.hu