A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerdán újabb, 3,5 órás tárgyaláson járt az Emberi Erőforrások Minisztériumában, s ennek eredményeiről beszámolt a PDSZ Facebook-oldalán Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja.
Elmondta, a sztrájkkövetelések összes pontjáról ezúttal nem esett szó, viszont
A KÖVETELÉSEK EGY ÚJABB PONTTAL GYARAPODTAK: A SZTRÁJKBIZOTTSÁG AZT SZERETNÉ, HA A KORMÁNY VISSZAVONNÁ A KÖTELEZŐ COVID-OLTÁSSAL KAPCSOLATOS RENDELETÉT.
Erről az Emmi részéről az hangzott el, hogy jövő hétre hoznak javaslatot.
A másik pont, amelyről tárgyaltak, a béremelés, ám erről az Emminek ugyanaz az álláspontja, mint amiről már a miniszterelnök is többször beszélt. Vagyis a kormány 10 százalékos emelésre hajlandó, illetve 2023-ra ígér bérrendezést, melynek részletei egyelőre nem ismertek. Ez a szakszervezetek számára elfogadhatatlan.
QP | Quality Placement
KAPCSOLÓDÓ
Megvan, mikor tárgyal újra a kormány pedagógusokkal
Megvan, mikor tárgyal újra a kormány pedagógusokkal
A tanárok abban bíznak, hogy ezúttal komolyan veszik őket.
A PDSZ és a PSZ október 13-a óta tárgyal a kormánnyal, egyelőre áttörés nélkül, erről itt írtunk. A következő forduló jövő szerdán 14 órától lesz a minisztériumban.
Eddig 4 követelésük volt, ez egészült ki a kötelező oltások eltörlésével:
A pedagógus-illetményalap vetítési alapja 2021. szeptember 1-jétől a minimálbér összege legyen.
Az oktatási ágazatban nem pedagógus-munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye a költségvetési törvényben meghatározott közalkalmazotti fizetési osztályok első fokozatának összege a fizetési fokozatokhoz tartozó legkisebb szorzószámok megtartásával 2021. szeptember 1-jétől emelkedjen a következők szerint: A1-nél a minimálbérre, B1-nél a garantált bérminimumra, F1-nél a garantált bérminimum 130 százalékára.
A pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak neveléssel és oktatással töltött munkaideje 2021. szeptember 1-jétől legfeljebb 22 óra legyen.
A pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztensek jelenleg heti negyven órában látják el a feladatokat. Munkaterheik csökkentése érdekében heti 35 órán át legyenek csak beoszthatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti öt órát regenerációval, felkészüléssel tölthessenek.
index.hu